Hiába verte meg a tartalékos Szedeákot, kiesett a PVSK az élvonalból

Csak egy csapat számára volt fontos a találkozó. A közel sem a legerősebb összeállításában játszó Szedeák nem pörgött úgy, mint a PVSK.

A szombati Honvéd elleni sikere után a PVSK vendégeként játszotta az idény utolsó idegenbeli meccsét az SZTE-Szedeák. A szegediekkel ellentétben a pécsiek számára még hatalmas jelentőséggel bírt az összecsapás, hiszen még a bennmaradásért küzdöttek. Ez meg is látszódott a meccsen, magabiztosan nyerni tudott a PVSK, azonban mindhiába, az Oroszlány Honvéd elleni sikerével biztossá vált a kiesése az élvonalból.

Tartalékosan játszott a Szedeák
Az SZTE-Szedeák a Honvéd elleni meccsen arccsonttörést szenvedő Cseh Botond nélkül lépett pályára. A szegedi keretben ugyan ott volt Vuk Vulikics és Milos Glisics, de a két szerb légiós egyetlen másodpercet sem játszott a meccsen.
Jól kezdett a Szedeák, a meccs felénél még szoros volt
Balogh Szilárd kosarával a Szedeák került előnybe a találkozó elején, de gyorsan átvette a vezetést a PVSK. Az első negyed teljesen kiegyenlített volt, fej-fej mellett termelték a pontokat a csapatok, Mokanszki triplája zárta a játékrészt, amit 22-21-re a Szeged nyert.
A második negyedben 25-27 után egy kilencpontos sorozatot dobva 34-27-re fordított a Pécs, majd néhány perccel később már tíz pont választotta el a feleket. A játékrész második felében egy pontra fel tudott zárkózni a Szedeák, de egalizálni nem sikerült. A meccs felénél 52-48-ra ment a PVSK.
Sima lett a vége, de így is kiesett a PVSK
A szünet után hasonló mederben folyt tovább az összecsapás, kisebb-nagyobb előnnyel a pécsiek vezettek. Futott az eredmény után a Szedeák, de a lemaradása már jelentős volt, az utolsó tíz percre 79-64-es hátrányban találta magát a szegedi együttes. Ezt a játékrészt 27-16-ra tudta megnyerni a hazai együttes.
Az utolsó negyedben nem történt csoda, a Szedeák nem tudott megújulni, a PVSK folyamatosan növelte előnyét, és bebiztosította sikerét. A hazaiak 100 pont fölé jutottak, 108-84 lett a találkozó vége, azonban hiába nyertek, ugyanis az Oroszlány is hozta a meccsét a Honvéd ellen. Így a PVSK búcsúzik az élvonaltól.
Alsóházi rájátszás, 9. forduló. Pécs, Lauber Dezső Városi sportcsarnok. Vezette: Benczur Tamás, Nagy Viktor, Földesi Ádám (Fekete László)
Pécsi VSK-VEOLIA - SZTE-Szedeák 108-84 (21-22, 31-26, 27-16, 29-20)
Pécsi VSK-VEOLIA: Archibald 15, Merkl 2, Plézer 5/3, Mokánszki 7/3, Radó 22. Csere: Vaughn 9, Dzseletovics 19/9, Antóni 17/15, Molnár 12/3. Vezetőedző:
SZTE-Szedeák: Balogh 15/3, Eady 14/3, Zsíros 4, Cohill 8/3, Herndon 19. Csere: Mayer 4, Mészáros T. 3/3, Anda 5, Polányi 12/6. Vezetőedző: Simándi Árpád
Az SZTE-Szedeák szombaton a Kecskemét ellen hazai pályán zárja az idényt.
