
Parádés versenyt produkált. Fábián Bettina óriás fölénnyel szerezte meg az aranyérmet.
A szerdai napon, a 10 kilométeres versennyel elindult a nyíltvízi úszók Európa-bajnoksága Horvátországban. A Ferencváros szegedi úszója, Fábián Bettina az ötödik helyen zárt, egy hajszállal maradt le a bronzéremről. Az 5 kilométeres verseny kimaradt a szegedi olimpikon számára egy sérülés miatt, majd ma a 3 km-es sprintfutamon már rajthoz állt, és meg is nyerte azt, Európa-bajnok lett.
Az Eb-n most debütáló és a 25 kilométeres viadal helyett a programba bekerült számot 25 úszó kezdte, közülük az 1500 méteren rendezett első futamból két magyar, Fábián mellett Mihályvári-Farkas Viktória jutott tovább.
Ezer méteren tizenhatan folytathatták, Fábián Bettina egyből az élre állt, végig az élmezőnyben haladt és magabiztosan jutott tovább a második helyen az olasz Ginevra Taddeucci mögött. A tízfős döntőben a szegedi úszó ismét remekül rajtolt az 500 méteres távon, jó kidelfinezéssel egyből az élre állt, s előnyét folyamatosan növelve
magabiztosan szerezte meg a versenyszám történetének első Európa-bajnoki címét.
Sok mindenre nem kellett figyelnem, azt csináltam, amit a fiúk: az elején jól kidelfineztem, mert tudtam, hogy gyorsabb és robbanékonyabb vagyok, mint a többiek, aztán már csak meg kellett tartani ezt a pozíciót
- fogalmazott az M4 Sportnak a célban a győztes. Fábián Bettina kiemelte, ezen a rövid távon az nyer, aki az első bójánál elsőnek fordul, és őt sem érték ma utol.
Az első két körben megtehettük, hogy ne ússzuk ki magunkat. Úgy jöttem erre az Eb-re, hogy három aranyérmet szeretnék nyerni, de már tíz kilométeren is sérült voltam, azért léptem vissza az öt kilométertől, mert úgy fájtak a bordáim, hogy levegőt is alig kaptam
- mondta a szegedi úszó, hozzátéve, hogy tudja, nem volt teljes a női mezőny, így "nem fog elszállni", és ezt az Eb-címet "oda teszi, ahol a helye van".
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.