
Nyolcadszor hódította el a Magyar Kupát a Pick Szeged
Az OTP Bank-Pick Szeged egész szezonban kétarcú csapat benyomását keltette. Bravúros győzelmek mellett több, fájó és meglepő vereség tarkítja az eredménysorukat. A kupadöntő hétvégéjén az elődöntőben, a Gyöngyös elleni játékukat látva már sokan előre odaadták volna a Tatabánya ellen könnyed játékot mutató One Veszprémnek a serleget. A vasárnapi döntőben viszont meglepő módon a szegediek irányítottak már a meccs elejétől, Michael Apelgren nagyszerűen meccselt, midig sikerült tökéletes időben, a tökéletes taktikát megtalálni, amivel sokszor nem tudott mit kezdeni a Veszprém. A szegedi kapuban a négyes döntő legjobb játékosának választott Tobias Thulin remekelt, ami tartást adott a társaknak. Bár a végén a címvédő felzárkózott, akár lelki fölénybe is kerülhettek volna, de a Pick végig kevés hibával játszott, a végén is jobban bírta a nyomást, és nyert 31-30-ra.
A szegedi kapuban Tobia Thulin szegedi mezben a legjobb mérkőzését játszotta a kupadöntőben. Némileg meglepő volt, hogy a PSG elleni idegenbeli mérkőzésen parádézó Mikler Roland kevesebb szerepet kapott a négyes döntőbe. A magyar válogatott kapus a meccs után, a lapunknak adott videóinterjúban elárulta, hogy miért nem tudott többet vállalni.
A Pick Szeged tavasszal nagyon nehezen lendült játékba, a bajnokságban kikaptak Balatonfüreden és Győrben is. A Bajnokok Ligájában négy vereség és egy döntetlen mellett egy győzelmet szereztek. Az az egy siker viszont erődemonstráció volt a PSG ellen idegenben, ami negyeddöntőbe jutást ért a BL-ben. A Magyar Kupa négyes döntője előtt a legnagyobb kérdés az volt, hogy melyik arcát mutatja majd a Szeged.
Komoly hullámvasúton ülünk ebben az évben. Tudunk nagyon jól játszani és nagyon rosszul is, ahogy ezen a hétvégén is. A Gyöngyös ellen rossz meccset játszottunk, a döntőben pedig fantasztikus volt amit mutattunk. Nagyon rövid időnk van megünnepelni ezt a kupagyőzelmet, nagyon kemény két hetünk lesz, pénteken már Veszprémben játszunk bajnokit, utána jön a Barca oda-vissza. Az a feladatunk, hogy állandósítsuk azt a játékot, amit ma Veszprém ellen és a PSG elleni visszavágón mutattunk
– értékelt Bodó Richárd az aranyéremmel a nyakában.
A Magyar Nemzet videójában a szegedi és veszprémi főszereplők értékelték a meccset, és az ünneplés pillanatait is megnézhetik.
A szegediek nem ünnepelhetnek sokáig, de a veszprémiek sem búslakodhatnak sokat, péntek este újból összecsap a két csapat a magyar bajnokság alapszakaszában.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.