
A vezetőedző szerint ez volt a győzelem kulcsa
Mint ismert, 2019 után ismét Magyar Kupa-győztes lett az OTP Bank - Pick Szeged. A szegediek az örökrivális Veszprém 31-30-as legyőzésével aratták nyolcadik sikerüket a sorozatban.
Látva a Pick Szeged eddigi idényét és kétarcúságát, nem lehetett igazán tudni mire lehet számítani a Magyar Kupa fináléjában. Erre viszont korán megkaptuk a választ: Michael Apelgren remekül meccselt, és választott taktikát, sikerült fogást találni a Veszprémen.
Ha az erőviszonyokat nézzük, akkor a Veszprém a „nagytestvérünk”. Szerettünk volna az idegesítő „kistestvér” lenni, aki borsot tör az idősebb orra alá. Erre minden lehetőségünk megvolt, amit sikerült is megragadnunk. Kitettük a szívünket a pályára, a második félidőben pedig nagyon jókor jöttek Tobias Thulin védése
- fogalmazott Michael Apelgren. Kiemelte:
Nem engedhettük, hogy folyton lerohanjanak minket, mert mindig így győznek le mindenkit Magyarországon. A második félidőben vigyáztunk az előnyünkre, nem engedtük felzárkózni őket, nyugodtak tudtunk maradni a világ két legjobb csapatának egyike ellen, ez volt a győzelem kulcsa!
Mikler Roland pedig így értékelt lapunknak, miután első Magyar Kupa-sikerét aratta a Kékekkel:
Nyitókép: Sólya Eliza
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.