
Helyére kerülhet az önbizalom, amire óriási szükség lenne a rájátszás során
Utoljára december 12-én a Sopron ellen hagyta el győztesen a pályát az SZTE-Szedeák, de ez a hat mérkőzés óta tartó vereség-sorozat most véget ért. A szegediek az NKA Pécs együttesét szívvel-lélekkel küzdve győzték le az újszegedi sportcsarnokban, így egy pozitív eredménnyel zárták az alapszakaszt. A pécsiek számára különösen fájó lehet ez a vereség, mert így lecsúsztak a felsőházi küzdelmekről. Az alsóházi rájátszás során már minden meccs egy döntővel fog felérni, hiszen a Szedeák bennmaradása a tét. A Pécs elleni siker után Simándi Árpád, Balogh Szilárd és Vuk Vulikics értékelt.
Egy percet kellett várni a találkozó első kosarára, a Pécs szerzett vezetést. A Szedeák részéről Cseh Botond szerezte meg az első pontot. Az NKA alaposan bekezdett ezután, a 3. perc végére 12-1-re mentek a vendégek. A hazai időkérést követően Zsiros távolról törte meg a Szedeák kosárcsendjét. Sikerült valamelyest zárkózni a szegedieknek, de az első 10 perc a Pécsé volt, 15-20 állt az eredményjelzőn.
A második negyedet nagyon jól kezdte a Szeged és gyorsan átvette a vezetést: Balogh egy triplával nyitotta a negyedet, majd Zsiros is pontosan célzott távolról. A következő szakaszban a szegedieknél volt az előny, a felsőházba igyekvő vendég gárda rohant az eredmény után. Ez egészen a 18. percig tartott, amikor is 29-29-nél egalizált a Pécs. Az NKA a vezetést is megtudta szerezni, annak ellenére, hogy a negyedet a Szedeák vitte. 32-33 volt a meccs felénél.
Változatosan folyatódott az összecsapás: a kihagyott pécsi hárompontos után Glisics talált be, de kérészéletű volt a szegedi vezetés, gyorsan visszavágott az NKA egy triplával. Négy pontnál alig tudott közelebb férkőzni Simándi Árpád együttese, végül három ponttal vezetett a záró etap előtt az NKA (49-52).
Vulikics duplájával indult az utolsó negyed, majd egy perc elteltével a büntetővonalról egyenlítenie is sikerült. Ezután még visszavette a vezetést a vendég csapat, ám Eady és Vulikics gyorsan visszaszerezte az előnyt a Szedeáknak. Négy perccel a vége előtt négy ponttal vezettek a szegediek. Vulikicsről szóltak az utolsó percek is, a szegedi irányító magára vállalta a nehéz helyzeteket, ezzel hátán vitte csapatát. A végefelé kialakult nyolcpontos szegedi előny már a győzelmet jelentette. A vége 73-65.
Kosárlabda Nb I./A 26. forduló, Szeged, Városi Sportcsarnok, vezette: Makrai Márton, Pozsonyi László, Lengyel Ádám József (Balogh László György)
SZTE-Szedeák - NKA Universitas Pécs 73-65 (15-20, 17-13, 17-19, 24-13)
SZTE-Szedeák: Vulikics 28/6, Cseh 3, Eady 8, Glisics 18/6, Anda -. Csere: Balogh S. 7/3, Mayer -, Cohill -, Zsiros 9/9. Vezetőedző: Simándi Árpád
NKA Universitas Pécs: Nikolics 9/3, Durham 23/9, Durmo 15/3, Brodie 6, Meleg 8. Csere: Scherer -, Kerpel-Fronius -, Brbaklics 4, Mezőfi -. Vezetőedző: Bojan Szalatics:
Tudtuk, hogy van esélyünk nyerni, ha alacsony pontszámú meccset játszunk. Ez az a játék, amit a végsőkig játszanunk kell, a szezon most kezdődik számunkra az alsóházban
- mondta a győzelem után a Szedeák irányítója, Vuk Vulikics.
Az elmúlt hetekben nagyon keményen dolgoztunk, örülök, hogy ennek végre látható eredménye is van. Éreztük, hogy hétről-hétre jó munkát végeztünk, egyre jobban összeáll a csapat. A legfontosabb ma az volt, hogy így küzdöttünk, mindenkinek a szíve a helyén volt. Nem ezt az eredményt szerettük volna látni az alapszakasz végén, hogy az utolsó helyen állunk. De a sport ilyen, innen kell felküzdenünk magunkat, ugyanilyen szívvel-lélekkel kell játszanunk, akkor rendben leszünk. Hazai pályán muszáj lesz mindent beleadni védekezésben, várjuk már a meccseket, hogy megmutassuk az igazi arcunkat! Köszönjük a szurkolók támogatását! Bízunk benne, átszakad végre a gát! Nagyon sok meccsünk volt, ahol csak egy kicsi hiányzott, vagy a végjáték nem jött össze, de ma mindenkiben tudatosult, hogy képesek vagyunk nyerni, ugyanezzel a mentalitással kell folytatnunk
- összegzett a szegedi csapatkapitány, Balogh Szilárd. Simándi Árpád a következőképpen értékelte a történteket:
Minden vereség után azonnal fel tudtunk állni, jó mentalitású játékosok alkotják a csapatot, mindent beletettek az edzéseken az elmúlt hetekben. Örülük, hogy végre sikerült nyerni, ez rendberakhatja az önbizalmunkat. A védekezésünk nagyon rendben volt, bízom benne, hogy ezzel átszakad egy gát, és támadójátékban tudunk előrelépni, és több pontot szerzünk. Mindenki mindent beleadott, függetlenül attól, hogy nekünk már nem volt tétje, nem adtuk fel a meccset, hiszen fontos volt, hogy visszaálljon az önbizalmunk, és mindenki el tudja hinni, hogy képesek vagyunk nyerni. Köszönöm a szurkolóknak, kérjük, hogy továbbra is biztassanak bennünket, mert mindent megteszünk azért, hogy bennmaradjunk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.