Komoly sanszot szalasztott el a Szeged, veszélyben a bajnoki cím

Vasárnap Szegeden eldőlhet minden

Előző hét szombaton Szegeden játszották le az Andersen Liga fináléjának első meccsét. Egy olyan trófeáért szállt harcba a Győr ellen a Goodwill Pharma Stilaxx Szeged, amelyet korábban még nem nyert meg szegedi együttes. Abszolút nézőcsúcs született, 700-an voltak jelen a Városi Műjégpályán, azonban a szegediek 4-3-ra elvesztették az első meccset. Győrben következett a második, ami szintén nem végződött jól Dósa Dávid együttese számára, vasárnap bajnok lehet a Győr Szegeden.

A Szeged ezúttal jobban figyelt a mérkőzés korai perceire, és nem is került hátrányba, majd 16 percet követően a vezetést is megszerezte. Több gól nem született az első harmadban.
Kiválóan indult a második játékrész: két perc alatt két gól, már 0-3 volt az állás. Utána azonban a Győr összekapta magát és kilenc perc alatt egyenlíteni tudott. Az utolsó szó azonban a szegedieké volt, 4-3 volt a meccs kétharmadánál.
Ismét remekül jött vissza a szünetről Dósa Dávid együttese, visszaállt a kétgólos előny. Utána azonban teljesen szétesett a szegedi együttes, a Győr pedig ekkor játszott a legjobban a meccsen, négyszer találtak be a hazaiak, 7-5 lett így vége.
Andersen Liga rájátszás, döntő 2. mérkőzés, Győr, Győri Jégcsarnok, nézőszám: 542, vezette: Belák Bence, Máhr-Stumpf Bonifác (Kövesi Bence, Dömötör Bence Márk)
UNI Győr ETO HC-Goodwill Pharma Stilaxx Szeged 7-5 (0:1, 3:3, 4:1)
Szegedi gólszerzők: Sergeevich 1, Balogh 1, Jakab 1, Azari 1, Bogdan 1
Kapura lövések: (10:13, 18:19, 20:10) 48:42
Kiállítás percek: (4:0, 4:2, 0:2) 8:4
A párharc az egyik fél harmadik sikeréig tart, 2-0 a Győrnek. A bajnoki cím vasárnap eldőlhet Szegeden.
