
A magyar labdarúgó-válogatott vasárnap este 3-0-ra kikapott Törökországtól a Puskás Arénában, és így kettős vereséggel búcsúzott a Nemzetek Ligája elitosztályától. A lefújás után a sajtónak nyilatkozó játékosok arról beszéltek, hogy vissza akarnak kerülni az A divízióba.
– Nagyon sok minőséi ellenféllel találkoztunk, olyan csapatokkal játszottunk tétmeccset, akikre korábban éveket kellett várni. Nem vallottunk szégyent ellenük, hiszen csak az olaszok tudtak ellenünk nyerni hazai pályán. Fel van adva a lecke, vissza kell jutnunk a B divízióból –fogalmazott Dibusz Dénes. A kapus a mérkőzésről elmondta, hogy bár dominált a válogatott a mérkőzés első szakaszában, de a nagyon fontos első gólt a törökök szerezték. - Sajnos gyorsan kaptuk a második gólt, ami a lényegi kérdéseket már az első félidőben eldöntötte. A második félidőt szerettük volna lehozni úgy, hogy ne kapjuk ki, nyílttá akartuk tenni a mérkőzést, de nem sikerült a kapuba találni.
Szoboszlai Dominik kiemelte, hogy ameddig korábban a helyzetek szerencsésen, befele pattantak, addig most rendre rosszul pattant nekik a labda. – Vezethettünk volna három góllal, de a szerencséért tenni kell. Az elmúlt években megcsináltuk, tettünk érte, felénk fordult. Most kicsit össze kell kapnia magát a társaságnak, saját magamat is beleértve és kitalálni nyárra egy olyan „bármit”, ami előrevisz minket és a vb-selejtezőkön segíteni fog – mondta a Liverpool labdarúgója. Hozzátette, hogy a válogatottban olyan játékosokra van szükség már a nyári összetartáson is, akik negyven év után a világbajnokságon akarnak szerepelni.
Arra az újságírói kérdésre, hogy melyik divízióban van a helye a magyar válogatottnak egyértelműen azt válaszolta, hogy az A-ban. Kifejtette, hogy senki nem gondolta, hogy két szezont játszanak majd a legjobbak között, majd határozott üzenetet fogalmazott meg a nemzeti csapat ellendrukkereinek.
– Azok az emberek, akik azt kívánják, hogy B-ben szerepeljünk, most boldogok, de akkor nem lesznek azok, ha visszajutunk. Vagy akik azt kívánják, hogy ne legyünk ott a vb-n, azok sem lesznek boldogok. Akik nem tudnak szurkolni, amikor vesztésre állunk, akkor se szurkoljanak, amikor nyerünk – jelentette ki, majd amikor megkérdezték tőle, hogy szerinte van olyan, aki a válogatott ellen szurkol, csak annyit válaszolt: természetesen.
Szoboszlai Dominik és Dibusz Dénes a Magyar Nemzet kamerája előtt így értékelt:
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.