Ez a hír is érdekelheti
A cél egyértelmű: bajnok lenne a szegedi jégkorongcsapat

Kiválóan indult a a rájátszás
A Goodwill Pharma Stilaxx Szeged alapszakaszgyőztesként vághatott neki a rájátszásnak. Mindezt pályaválasztóként tehette, azonban a szegedi együttes pályacserét kért, így Óbudán vágtak neki a negyeddöntős párharcnak, ami az egyik fél második győzelméig tart. Ebből az elsőt megszerezte a Szeged, a jövőheti visszavágón pedig már le is zárulhat a felek közötti küzdelem.
A csapat nagy célokkal vágott neki a szezon hajrájának:
Az OHA szerzett vezetést, és az első harmadban remekül tartotta magát a hazai gárda, 2-2 volt húsz perc után.
A második játékrészben kijött a felek közötti különbség, kinyílt az olló: 5-0-ra nyerte a második harmadot Dósa Dávid együttese. Azari Zsolt duplája után öt különböző gólszerzőt jegyezhettünk fel.
A lényegi kérdések már eldőltek, és hasonló mederben folyt tovább a mérkőzés. A Tisza-partiak három további találattal toldották meg előnyüket, végül 10-2-re nyertek.
Andersen Liga rájátszás, negyeddöntő 1. mérkőzés, Óbuda, Óbudai Jégcsarnok, nézőszám: 64, vezette: Gangel László, Molnár Márkó Attila (Balázsi Barna Bálint, Kovács Péter)
OHA - Goodwill Pharma Stilaxx Szeged 2-10 (2:2, 0-5, 0-3)
Szegedi gólszerzők: Azari 2, Bogdan 1, Balogh 1, Ilia 2, Vona 1, Kapos 1, Daniil 1, Stanislav 1
Kapuralövések: (8:14, 9:14, 4:13) 21:41
Kiállítás percek: (0:0, 4:2, 8:6) 12:8
A visszavágót március 8-án vívják Szegeden, a Városi Műjégpályán.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.