
Szezonközi összetartás szerepelt az U20-as férfi válogatott programjában, a keretbe pedig meghívást kapott az SZTE-Szedeák játékosa, Laluska Bence is.
A korábbi, novemberi összetartáson is részt vehettem már, a csapatkohézió építése volt a mostani tábor fő célja, sok-sok edzésünk volt, jól éreztem magam
– kezdte a klubnak adott beszámolóját Laluska Bence.
A magyar korosztályos válogatott két edzőmeccset is játszott azzal az U20-as román csapattal, amely tavaly megnyerte a B divíziót. Az első mérkőzésen 70–68-as vereséget szenvedtek a magyarok, majd a második találkozót 70–57-re a mieink nyerték, a győzelemhez Laluska Bence kilenc ponttal, közte két triplával járult hozzá.
Úgy érzem, beillek Carlos Vallejo rendszerébe, fekszik a gyors játék, és mindig is ezt szerettem. Ebből a játékból adódóan rengeteg jó helyzetünk van, sok könnyű kosarat tudunk szerezni. Élveztem a kosárlabdát, jó visszajelzéseket kaptunk a meccseket követően. Remélem, nyáron is kapok majd meghívót, akkor dől majd el, ki utazhat az Európa-bajnokságra, nekem is az a célom, hogy ott legyek Örményországban az Eb-n, ezért harcolok a következő hónapokban
– összegezte a két meccs meglátásait a sajátnevelésű, 18 éves szegedi játékos, aki 2023 nyarán tért vissza a DEAC-tól a Szedeákhoz.
Az idei szezonban már kétszer is a kezdőcsapat tagja volt.
Érzem a bizalmat. Vannak persze hullámvölgyek a szezonon belül, de hasonlóképp szeretném folytatni, és minél hasznosabb tagja szeretnék lenni a csapatnak. Jókor jöttem vissza a Szedeákba, rengeteget segített nekem, hogy 17 évesen a felnőttekkel edzhettem és lehetőséget kaptam. Abban az időszakban nem is történhetett volna jobb velem, sok játéklehetőséget kaptam az U18-as és az U20-as csapatban
– zárta gondolatait Laluska Bence.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.