
Az OTP Bank-Pick Szeged teljes kerettel érkeztek a csoportkör utolsó mérkőzésére, a hazaiaktól viszont öt kulcsjátékos, Oscar Bergendahl, Gisli Kristjánsson, Manuel Zehnder, Christian O´Sullivan és Ómar Ingi Magnússon is hiányzott. A meccs tétje a csoport negyedik helye volt.
Ahhoz képest, hogy a Szegednek minimum egy pontot kellett szereznie ahhoz, hogy biztosan negyedik helyen zárja a B csoport küzdelmeit, egészen csapnivalóan kezdett. A 4. percben már 3-0-ra vezetett a Magdeburg, így nem csoda, hogy már a 8. percben időt kért Michael Apelgren, hogy rendezze a sorokat. Ez olyannyira jól sikerült, hogy a félidő felére, 6-6-nál utolérte ellenfelét a Pick, sőt Mario Sostaric sorozatban szerzett három góljával meg is léptek hárommal, egy 8-2-es sorozatot produkálva. Ahogy a hazaiak, úgy a Szeged sem tudta megtartani az előnyét, a Magdeburgban Matthias Musche kapta el a fonalat és góljaival ismét náluk volt az előny. A szünetre a játék képének tökéletesen megfelelő 13-13-as döntetlennel mehettek a csapatok.
Ugyanolyan hullámzó volt a játék a második félidő elején, mint az egész első játékrészben. Nagy rohanás volt a pályán, és éppen annál a csapatnál volt az előny, amelyik kevesebbet hibázott. Bár kettővel meglépett a Magdeburg, de Sostaric idei századik BL góljával egyenlített a Szeged, majd a horvát válogatott százegyedik góljával már ismét vezettek a 40. percben. Az összkép a félidő feléig nem változott, majd érthetetlenül ritmust vesztette a Pick. A 45. percben még 20-19-nél náluk volt az előny, majd 6 percig nem tudtak gólt lőni, de kaptak ötöt, ráadásul ha Mikler Roland nem hoz két bravúrt, akkor már az 52. percre eldőlt volna a találkozó. Így sem volt sok esélye Szegednek, mert a Magdeburg védelmével nem tudtak mit kezdeni. A végére teljesen szétestek a vendégek, az utolsó negyedórában mindössze ötször találtak a kapuba, és kaptak tizenegy gólt, a Magdeburg pedig 31-24-re nyert, és megszereztea csoport negyedik helyét.
SC Magdeburg–OTP Bank-PICK Szeged 31–24 (13–13)
Bajnokok Ligája, B csoport, 14. forduló. Magdeburg, GETEC Arena. Vezette: Pavicevic, Raznatovic (montenegróiak).
Magdeburg: S. Hernandez 1 – D. Pettersson 1, Lagergren 5, Claar 5, SAUGSTRUP 4, P. Weber 4, Musche 9/5. Csere: Portner (kapus), Serradilla, Zechel, M. Damgaard 2. Vezetőedző: Bennet Wiegert.
OTP Bank-PICK Szeged: Thulin – Sostaric 11/5, Abelvik 2, Kalaras, Mackovsek 2, Smárason 4, Frimmel. Csere: Mikler (kapus), Bánhidi 2, Kukics, Bodó 1, Toto, Garciandia 1, Szilágyi, Jelinic 1. Vezetőedző: Michael Apelgren.
Hétméteres: 5/4, ill. 8/6.
Kiállítás: 4, ill. 6 perc.
A B csoportban a Barcelona végzett az első helyen, ők a Kolstad ellen nyertek 36-27-re, így viszont a norvégok lecsúsztak a továbbjutásról, mivel a Kielce idegenben 27-26-ra nyert a másik kieső, RK Zagreb ellen, amivel elcsípte az utolsó továbbjutást érő helyet. Az esti, csoportzáró Nantes-Aalborg mérkőzésen dől majd el, hogy melyik csapat zár a közvetlen negyeddöntőt érő második helyen.
A Szegedre az egyenes kiesés szakasz első körében, a nyolc közé jutásért kemény mérkőzés vár, a csütörtökön záró A csoportból a Sporting, Füchse Berlin, PSG hármas valamelyikével szemben kell kiharcolniuk a továbbjutást, a párharc második mérkőzését ráadásul idegenben játsszák.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.