
Legyőzte az őszi bajnokot a Szeged-Csanád GA +fotók +videó

Két gólt szereztek a szegediek a második félidőben

Az előző hétvégén a Tatabánya elleni egy kétgólos sikerrel kezdte az évet és a Jovics-érát a Szeged-Csanád Grosics Akadémia. A szegediek a második idei bajnoki mérkőzésüket is a Szent Gellért Fórumban vívták, ahová a listavezető, az őszi bajnok Kozármisleny érkezett. A sok szegedi helyzet a második félidőben érett góllá, Mohos és Herczeg találata pedig győzelmet eredményezett. A kék-feketék már a hatodik helyen a tabellán.

Aktívan és nagy intenzitással kezdtek a csapatok: a Kozármisleny már a középkezdés után azonnal kereste a lehetőséget az előrejátékra, még a Szeged sem szerette volna a labda nélkül tölteni az időt, így Alekszandar Jovics fiai már a legelejétől letámadták az ellenfelet. Egy szöglet utáni kavarodás után kialakulhatott volna egy komoly szegedi lehetőség, azonban nem pattant szerencsésen a labda. Az első 15 percben komolyan vehető kísérletig nem jutottak a csapatok.
A 16. perc elején Novák Csanád elé került a labda, aki egy az egyben mehetett a kapura, azonban ajtó-ablak ziccert hibázott: laposan próbálta meg elpasszolni a kapus mellett, a hálóőr azonban kispárgázta a lövést. Öt perccel később Papp Áron is ziccerbe került, azonban Ő sem tudott túljárni a kapus eszén. A 30. percben Novák Csanád és Papp Áron volt ismét a főszerepben: a házigólkirály Papp elé tálalt a hosszúra remekül, aki azonban hét méterről nem találta el a kaput. Eltelt fél óra, de a Kozármisleny még mindig nem alakított ki egy helyzetet sem.
Az első félidő hajrájában ismét Lékai Soma mentette meg a vendég együttest a bekapott góltól, már a harmadik komolyabb védését mutatott be. Ezt követően Tóth Bence veszélyeztetett: Márkvárt szöglete után Erdei Carlo törte el lövését, ami a balhátvéd sarkazott a kapura, azonban nem elég pontosan. A szegedi kapuban az eltelt 45 perc alatt egy dologért aggódhatott Veszelinov Dániel, az az volt, hogy ne fázzon meg a semmittevéstől, ugyanis nem igazán volt rá szükség. A helyzetek nem értek góllá, a félidőben 0-0.

A második játékrész második percében megvolt az első komoly kozármislenyi lehetőség, azonban a 13 méterről érkező lövés elszállt a léc felett. Az 57. percben majdnem ismét elsült Varga György Balázs bal lába, mint az előző hétvégén, azonban 20 méterről leadott lövése éppen elkerülte a kaput. Két perccel később végre megtört a jég, és megszületett a szegedi vezetés: Papp Áron csapott le a kapus rossz passzára, laposan centerezett, Mohos Barnabás becsúszva érkezett, és bekotorta a labdát a hálóba (1-0).
A 63. percben kis híján kiegyenlített a Kozármisleny, de Veszelinov Dániel kézzel, majd lábbal védett. A 71. percben nem sok kellett a második hazai találathoz: egy kapu előtti kavarodás után blokkolni tudták a kozármislenyiek a közelről érkező lövést, utána Varga György Balázs duplázott, de okosan elgurított kísérletét védte a kapus.
A 78. percben közelebb állt az egalizáláshoz a vendég együttes, mint valaha: a csereként beállt Kozics Barnabás óriási bal lábas, félkapás lövést eresztett el 20 méterről, a kísérlet a lécen csattant. A 82. percben sokan megkönnyebbültek, a Kozármisleny kapujába került a labda, azonban les miatt érvénytelenítették a szegedi találatot.
Ezt követően, ahogy várható volt, a Kozármisleny dominált, és próbált pontot menteni. A 86. percben egy újabb Veszelinov védés kellett ahhoz, hogy ne legyen 1-1. A játékvezető négy percet tett rá a végén. A találkozó utolsó percében Herzceg Botond döntötte el végleg a meccset: a csereként beálló játékos ballal lőtte ki a hosszú laposat, körülbelül 18 méterről, ezzel 2-0 lett a vége.
Tekintse meg a mérkőzésről készült képeinket:
A Szeged-Csanád Grosics Akadémia a jövő hétvégén ismét hazai környezetben szerepel, az Ajka érkezik.
Jegyzőkönyv hamarosan!










