Kikapott a Szeged Nantesban, még harcolni kell a továbbjutásért +videók

Jól kezdett a Szeged, de a 20. perc után a Nantes akarata érvényesült.

A szegediek még soha nem nyertek a Nantes otthonában, ráadásul a franciák legutóbb tavaly április 30-án kaptak ki utoljára hazai pályán, a győzelmi sorozatba pedig mindössze egy döntetlen „csúszott be”, ősszel a Barcelona ellen. A szegedieknek a múlt heti Zágráb elleni vereség után nagy szüksége volt az idegenbeli győzelemre, ami biztos továbbjutást jelentethetett a csoportból, és emellett esélyt kínált az utolsó forduló előtt az előrelépéshez a tabellán.
Ennek tükrében remekül kezdte a mérkőzést a Pick. A múlt héten látott pontatlan és lassú játéknak nyoma sem volt, stabil védekezés mellett sikerült gyors gólokat szerezniük. A gólszerzésben Smárason és Sostaric járt az élen, a 10. percben már három góllal, 4-7-re vezettek. A Nantes nagyobb sebességre kapcsolt, amivel ugyan közelebb került a Szegedhez, de egyenlítésig nem jutottak el. Bár egy rövid időre sikerült ismét meglépnie a vendégeknek két góllal, de az első emberhátrányukat kihasználva a franciák a 23. percre kiegyenlítettek. Hiába kért időt Michael Apelgren, a Nantes rohanását nem tudták megállítani és a 25. percben, a meccsen először a vezetést is átvették 14-13-nál. A hat perces szegedi gólcsendre Röd gólja tett pontot. A hajrában egyre több volt a hiba a vendégek oldalán támadásban és védekezésben is, amit a franciák kíméletlenül kihasználtak és három gólos előnnyel mehettek pihenőre. (I. félidő: 19-16)
Ugyan a Nantes a háromról négyre tudott lépni a második félidő legelején, de a vendégek megemberelték magukat és a 38. percre visszajöttek egy gólra. Bejöttek a szegedi lövések, és védekezésben a szünet után a kapuba érkező Mikler is bravúros védéseket mutatott be, ami lőtávolban tartotta a szegedieket. A hét a hat elleni játékra átálló Picknek ugyan ott volt az esélye az egyenlítésre, de Pesic hétméterest és ziccert is védett. Ami kimaradt az egyik oldalon, az gól volt a másikon, így nemhogy fordult volna az eredmény, a franciák ismét megléptek hárommal. A technikai hibák sorát elkövető szegediek helyzetét tovább nehezítette, hogy az 52. percben Totot a játékvezetők piros lappal kiállították, egyre reménytelenebbnek tűnt a felzárkózás. Nem is sikerült, mert bár Mikler sorozatban hozta a bravúrokat, elől nem jöttek a gólok, így a végén maradt a három gól. (Vége: 32-29)
Mikler bravúrjai kevésnek bizonyultak:
Az OTP Bank- Pick Szeged jövő héten a Barcelona ellen hazai pályán lép pályára, majd egy héttel később Magdeburgban zárja a csoportkört, bravúrokra van szükség ahhoz, hogy megőrizzék jelenlegi negyedik helyüket, vagy éppen javítsanak azon.
Jegyzőkönyv hamarosan!
