Sport

Megvan a Szeged-Csanád GA első téli igazolása

Megvan a Szeged-Csanád GA első téli igazolása

Az NB I-ből érkezik az erősítés

Tóth Norbert
Szerző: Tóth Norbert
4 órája
Megvan a Szeged-Csanád GA első téli igazolása

Bőven akad történes a szegedi együttes háza táján: amellett, hogy ketten távoztak, megvan már az első érkező is. Tegnap pedig Tóth Bence is szerződést hosszabbított.

 

Egy 21 éves balszélsőt igazoltak a kék-feketék az NB I-ből. A Zalaegerszeg csapatától érkező Vogyicska Balázzsal két és fél évre szóló megállapodást kötött a Szeged-Csanád Grosics Akadémia.

Vogyicska Balázs 2003. február 27-én sz0ületett Mohácson. Előbb a Pécs, majd a Ferencváros utánpótlásában pallérozódott. Kölcsönjátékosként a Kozármisleny, a Soroksár és a Mosonmagyaróvár színeiben 39 másodosztályú bajnoki mérkőzésen 4 gólt szerzett. A fiatal támadót 2024 januárjában a Zalaegerszeg kivásárolta élő, ferencvárosi szerződéséből. A ZTE-ben 10 NB I-es mérkőzésen lépett pályára.

Szeretnék segíteni a csapatnak, hogy minél előrébb végezzünk a tabellán. Ehhez minden feltétel adott. Igyekszem visszanyerni a régi formám és megmutatni a szurkolóknak, a csapattársaknak és saját magamnak, mire vagyok képes

– nyilatkozta Vogyicska Balázs.

 

A hét elején pedig két játékosával is szerződést bontott a szegedi alakulat, a részletek itt olvashatók el:

 

 

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.