Sport

Kiütéses győzelemmel nyitotta az évet a Goodwill Pharma Szeged

Kiütéses győzelemmel nyitotta az évet a Goodwill Pharma Szeged

Kiszolgálták a hazai közönséget

Tóth Norbert
Szerző: Tóth Norbert
2 órája
Kiütéses győzelemmel nyitotta az évet a Goodwill Pharma Szeged

A szegedi jégkorongcsapat a Városi Műjégpályán fogadta, és győzte le 9-0-ra a Sportországi Cápák együttesét az Andersen Ligában.

Fotó: Goodwill Pharma Szeged

 

Már az első harmadban dűlőre akarta vinni a meccset a Szeged, és tett is ennek érdekében: már az első percben előnyt szerzett, majd további két góllal toldotta meg vezetését.

A második játékrészben minden ott folytatódott, ahol az elsőben abbamaradt: szűk két perc elteltével érkezet az újabb hazai találat. A találkozó kétharmadánál 5-0 volt az eőlny.

A harmadik harmadban is korán érkezett az első gól: az első percen belül ismét. Ezután, az utolsó percekben sem vettek vissza a szegediek, akik még hármat ütöttek rá az amúgy is tetemes előnyükre. A vége 9-0 lett. 

Azari Zsolt három góllal zárt és két gólpasszal zárt, ezzel további öt pontot adva a kanadai tabellán szerzett pontjaihoz. Jelenleg a liga második legjobbja a maga 30 egységével: 12 gól, 18 gólpassz a mérlege.

Andersen Liga 13. forduló, Szeged, Városi Műjégpálya, 350 néző előtt, vezette: Nagy Attila, Soós Dániel (Sebők Krisztián Martin, Szailer Daniel Sandor)
Goodwill Pharma Szeged - Sportországi Cápák 9-0 (3:0, 2:0, 4:0)
Kapuralövések: (12:9, 19:9, 16:9) 47:27
Kiállítás percek: (6:2, 0:0, 2:6) 8:8

A szegediek, akik ezzel a sikerrel magabiztosan tartják második helyüket a tabellán, szombaton a MAC Ikonok vendégeiként folytatják szereplésüket.

Az előző év értékeléséről, és célkitűzésekről itt olvashatnak:

 

Nyitókép: Goodwill Pharma Szeged

 

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.