Nem sikerült kikecmeregni a gödörből
Hazai pályán is lejátszotta első idei meccsét az SZTE-Szedeák. A szegediek egy Kecskemét elleni vereséggel nyitották az évet a Városi Sportcsarnokban.
A találkozón a Kecskemét szerzett vezetést, a Szedeák a negyedik percben tudott először egyenlíteni. Ezt követően fej-fej mellett haladtak a csapatok, a szegediek Heath hárompontosával kerültek először előnybe (16-15). Ugyan a vezetést vissza tudták venni a kecskemétiek, de a negyed végén a hazai együttes volt előnyben, ismét Heath szerezte az ehhez szükséges pontokat, ezúttal két büntetőből (23-22).
A második játékrész első részében 9 pontra is el tudott lépni a Szedeák. A hazaiak ezen tíz perc alatt végig vezettek, az előny nem adták ki a kezükből. A negyed végén hat pont volt az előny a meccs felénél (45-39).
Kecskeméti hárompontossal indult a harmadik játékrész. Ennek ellenére a Szedeák nem tört meg, tartotta előnyét, azonban a vége nem úgy sikerült, ahogy eltervezték: 56-50-nél két hárompontossal és egy közelivel jelentkeztek a Bács-Kiskun vármegyeiek, és előnyből várhatták az utolsó negyedet (56-57).
A záró negyed elején nem sikerült az egyenlítés, a vendégek nyolc pontra léptek el két percet követően. Ezt követően loholt az eredmény után a Szedeák, amely két pontra zárkózni is tudott, de nem egalizálni nem volt képes ezúttal sem. Az utolsó három percben nem tudott egyszerűen eléggé felpörögni a hazai együttes, a Kecskemét pedig jól játszott az idejével. A végén tíz pont választotta el a feleket.
Férfi kosárlabda NB I. 16. forduló, Szeged, Városi Sportcsarnok, játékvezetők: Benczur Tamás, Frányó Péter, Jankovics Viktor Zsolt (Missura Gábor Jenő)
SZTE-Szedeák - Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 70-80 (23-22, 22-17, 11-18, 14-23)
SZTE-Szedeák : Tate 17/3, Heath 27/15, Cseh 9, Zsíros 2, Herndon 7. Csere: Mayer -, Cohill -, Polányi -, Anda 4, Balogh 4.
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét: Seppala 20/12, Wittmann 19/15, Lee 12, Rakicsevics 8, Karahodzsics 9. Csere: Schöll 4, Tóth B. -, Ivkovic 6, Kelenföldi 2, Körmendi -.
Ezzel az eredménnyel sorozatban a hetedik vereségét szenvedte el a szegedi gárda. Ennél pedig csak nehezebb folytatás vár a Szedeákra két hét múlva: a nemzetközi porondon is sikereket arató Szombathely vendégeként folytatják bajnoki szereplésüket a Tisza-partiak.
Nyitókép: Kamenik Balázs
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.