Sport

Tizenkét év után győzött az igazság: Európa-bajnoki ezüstérmes lett Nagy Péter

Tizenkét év után győzött az igazság: Európa-bajnoki ezüstérmes lett Nagy Péter

A friss hírről lapunknak nyilatkozott először a szegedi olimpikon

Tóth Norbert
Szerző: Tóth Norbert
7 órája
Tizenkét év után győzött az igazság: Európa-bajnoki ezüstérmes lett Nagy Péter

Az Európai Súlyemelő Szövetség  arról értesítette a magyar sportági szövetséget, hogy a 2012-es Európa-bajnokságon két magyar versenyző súlycsoportjában diszkvalifikáltak versenyzőket, így Baranyai János és Nagy Péter is előrébb lépett a korábbi helyezésénél. Az ominózus Eb-t még 2012. április 6. és 16. között a törökországi Antalyában rendezték.

 

Az utólagos döntés következtében, amit azt az MSSZ honlapja pénteken közölt, Baranyai János a 85 kg-os kategóriában szakításban bronzérmet szerzett, míg Nagy Péter a plusz 105 kg-os súlycsoportban, ugyancsak szakításban a második helyen végzett.

A szegedi olimpikon ennek értelmében a 2018-ban Bukarestben rendezett kontinensviadalon összetettben és a szakításban szerzett Európa-bajnoki bronzérme mellett már egy ezüsttel is rendelkezik.

 

Örömmel fogadtam a hírt, pont ma kaptam én is emailt a szövetségtől, hogy juttassam vissza a bronzérmemet, és ők pedig intézkednek arról, hogy meglegyen az ezüstérem.

-árulta el lapunknak Nagy Péter. Elmondta, hogy pont az a versenyző esett ki előle, akik az olimpián is utólagosan megbukott.


Hangsúlyozta, hogy az Eb-n összetetteben szerzett bronzérme még mindig többet ér a számára, de

ha az érmek színét nézzük, akkor ez a legjobb eredménye.

Nagy Péter, arra a kérdésre, hogy ez mennyit is ad az Ő karrierjéhez, a következőt válaszolta:

Nagyon örülök, hogy előrébb tudtam lépni, és még impozánsabb az eredménylistám,  mind ami eddig volt. Szóval nagy örömmel fogadtam én is, sajnálom, hogy ennyi idő telt el. Mostmár az lehet elmondani, hogy nem három bronz, hanem egy ezüst és két bronzérem van a nyakamban.

 

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.