Sport

Bodó Richárd: Kihasználták a hibáinkat

Bodó Richárd: Kihasználták a hibáinkat

Nem szabad elfelejteni, hogy milyen erőt is képviselt az ellenfél

Tóth Norbert
Szerző: Tóth Norbert
2024. december 6., péntek
Bodó Richárd: Kihasználták a hibáinkat

Évet zárt a Bajnokok Ligájában az OTP Bank Pick Szeged. A Kékek egy 32-30-as vereséget szenvedtek a Pick Arénában a tavalyi döntős Aalborg ellen. A mérkőzés után Bodó Richárd értékelt.

 

Az első félidő jobban sikerült, mint a második, ez nyilvánvaló

- kezdte értékelését Bodó Richárd. Kiemelte, hogy ami a korábbi meccseken működött az ezúttal nem, gondolt itt az átlövő a hét a hat elleni játékra, majd hozzátette azt is, hogy az ellenfél kapusa nagyon fontos pillanatokban tudott bemutatni 3-4 védést, ami a meccsbe került.

Tudtuk, hogy benne van a hiba játékban. Ha úgy játszik, mint az előző meccseken, vagy kicsit jobbak vagyunk támadásban, akkor megtudtuk volna őket fogni. Kihasználták a hibáinkat

- mondta. Bodó úgy érzi, hogy a második félidőben inkább az ellenfél volt jobb, mint ők rosszabbak.

Fotó: Sólya Eliza

 

Mennünk kell tovább. Remélem tavasszal sokkal jobb formában leszünk, még ennél is

- zárta értékelőjét a magyar válogatott játékos.

A mérkőzés utáni sajtótájékoztatót is tudja meghallgatni:

 

Nyitókép: Sólya Eliza

 

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.