Sport

Edzőmérkőzéssel készül a folytatásra az SZTE-Szedeák

Edzőmérkőzéssel készül a folytatásra az SZTE-Szedeák

Nagyon jó hírt is közölt a szegedi klub

Tóth Norbert
Szerző: Tóth Norbert
2024. november 19., kedd
Edzőmérkőzéssel készül a folytatásra az SZTE-Szedeák

A válogatott szünet miatt legközelebb november 30-án, Körmenden lép majd pályára bajnoki mérkőzésen az SZTE-Szedeák. Viszont addig is gőzerővel készülnek.

Jó hírt közölt a klub: A PVSK elleni győztes mérkőzés során szenvedett térdsérülést a szegedi center, Alan Herndon, viszont szerencsére nem esett komoly baja, így a csapattal készül a folytatásra.

A bajnoki szünetet kihasználva szombaton 17 órától edzőmeccset játszik a Szedeák, az ellenfél a román élvonalbeli SCM Timisoara lesz. A mérkőzést az Etelka sori sportcsarnokban rendezik, és megtekintése ingyenes, 

Felhívták a figyelmet, hogy korlátozott számú hely áll rendelkezésre a nézőtéren.

A bajnokságot két idegenbeli találkozóval folytatja a Szeged, az ellenfelek a Körmend és a Paks lesznek. A legközelebbi hazai mérkőzés a DEAC ellen lesz majd, de az eredetileg kijelölt időpont megváltozott. Egy nappal korábban, december 13-án, pénteken (18.30-as kezdéssel) fogadják a szegediek a hajdúságiakat.

Nyitókép: SZTE-Szedeák

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.