Sport

Ebben több is lehetett volna: a rossz kezdés megpecsételte a Szeged sorsát

Ebben több is lehetett volna: a rossz kezdés megpecsételte a Szeged sorsát

Nem sikerült a bravúr a címvédő ellen

Tóth Norbert
Szerző: Tóth Norbert
2 órája
Ebben több is lehetett volna: a rossz kezdés megpecsételte a Szeged sorsát

Elkezdte szereplését az Andersen Liga idei kiírásában a Goodwill Pharma Szeged. A Városi műjégpályára a címvédő UNI Győr ETO HC érkezett, és távozott győzelemmel. Ami az egyik legnagyobb pozitívum lehet, hogy népes volt a jelen lévő szegedi publikum, és kiváló hangulat uralkodott. A statisztika szerint 250 ember tekintette meg a helyszínen a rangadót.

Fotó: SzegedMa

 

Biztosak lehetünk benne, hogy nem úgy indult a mérkőzés és a szezon, ahogy azt a szegedi oldalon elképzelték. A címvédő az első öt percen belül egy háromgólos előnybe került. Ezt követően teljesen egyenrangú fél volt a hazai együttes, és két góllal zárkózni is tudott, de a harmad végét 2-4-el zárták a felek.

A második játékrész az elsővel ellentétben sokáig nem hozott gólt: csaknem 14 perc után, tehát már majdnem a harmad felénél született újabb találat, sajnos a Győr jegyezte. Ezt egy újabb vendég korong követte fél perc múlva. Az utolsó játékrésznek 2-6-al vágtak neki a felek, elképesztően nehéz helyzetben volt a Szeged.

Fotó: SzegedMa

 

A záró negyed elején tovább nőtt a különbség. Azonban erre nagyon jól reagált Dósa Dávid együttese, négy perc alatt kettővel válaszoltak, 4-7 volt az állás a 47. percben. Végül a maradék 13 percben több találat nem született, szóval ezzel ki is alakult a végeredmény. Az utolsó harmadban tehát összejött a győzelem, az itt látott játékra mindenképpen lehet alapozni a jövőben.

Andersen Liga alapszakasz 1. forduló, Szeged, Városi Műjégpálya, vezette: Dósa Krisztián, Porzsolt Milán (Sebők Krisztián Martin, Varjú Sebestyén)
Goodwill Pharma Szeged - UNI Győr ETO HC 4-7 (2:4, 0:2, 2:1)
Kapuralövések: (9:12, 17:19, 17:17) 43:48
Kiállítás percek: (2:2, 4:4, 2:0) 8:6

Dósa Dávid, a Goodwill Pharma Szeged vezetőedzője a mérkőzés után így értékelt lapunknak:

A látottak alapján picit csalódott vagyok, mert jobb eredményt is tudtunk volna elérni. A hibákat láttuk, javítani fogjuk, sokat fog segíteni a csapatnak a továbbiakban.

A Goodwill Pharma Szeged jövő szombaton folytatja szereplését a Mátyásföldi Jégcsarnokban, méghozzá a Sportországi Cápák csapata ellen.

Nyitókép: Goodwill Pharma Szeged Facebook-oldala

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.