Sport

A szegedi játékosok átérezték a mérkőzés súlyát +fotók +videók

A szegedi játékosok átérezték a mérkőzés súlyát +fotók +videók

Kilenc meccses veretlenség, mindössze három pontra az első hely

Tóth Norbert
Szerző: Tóth Norbert
2024. október 21., hétfő
A szegedi játékosok átérezték a mérkőzés súlyát +fotók +videók

Mint ismert, a Szeged-Csanád Grosics Akadémia a Szent Gellért Fórumban 2-0-ra legyőzte a Békéscsabát a dél-alföldi derbin. A szegediek ezzel négy döntetlen után szeretek ismét három pontot.

 

A két támadó döntött

A Szeged első gólját Borvető Áron szerezte, miután csatártársa próbálkozását elé ütötte Uram János. A félidőben 1-0 volt az állás. A második játékrész feléhez közeledve született meg a második hazai találat. Novák Csanád ismét főszereplő volt: a Nyíregyházától szerződtetett támadó ezúttal maga talált be. Márkvárt szabadrúgására érkezett remekül, és bólintott a kapuba.

Kitörő volt a hazai publikum öröme a második gól után:

 

Rég volt ilyen hangulat

Igazi derbihez méltó volt a hangulat. Több mint kétezer ember tekintette meg a Szent Gellért Fórumban a mérkőzést. Békéscsabáról is szép számmal érkeztek. Mindkét csapat ultrái kitettek magukért: a hangorkán mellett a látványelemek sem maradtak el. Füst, fények és molinók emelték a rangadó a hangulatát.

 

Közel az első hely

A Szeged-Csanád Grosics Akadémia egy kulcsfontosságú győzelmet szerzett. A szegediek négy döntetlen után tudtak ismét három pontot gyűjteni. A Szeged 10 fordulót követően a 15 pontjával a 7. helyen, de az első Kisvárda mindössze három egységgel gyűjtött többet. A kék-feketék már 9 meccse veretlenek.

Minden pontnak hatalmas jelentősége van, rendkívül szoros a mezőny.

 

Mindenki átérezte a mérkőzés súlyát

A rangadó után a második gólt szerző Novák Csanád nyilatkozott lapunknak:

Egész mérkőzésen nagyon jól játszottunk, mindenki átérezte ennek a súlyát. Nekem ez volt az első rangadóm, nagyon élveztem, nagyon örülök, hogy tudtunk nyerni.

A támadó hozzátette:

Szerintem lehetett volna simább is, de így sem szomorkodunk, végre tudtunk nyerni ismét.

Ez követően Novák kiemelte:

Küszködtünk az előző mérkőzéseken, veretlenek vagyunk már régóta, de ez nem elég. Mindenképpen nyerni szerettünk volna

Együtt volt tegnap a csapat. (Fotó: Gémes Sándor)

 

A klub és a város szempontjábol is nagyon fontos volt

A csapat átérezte, hogy ez a mérkőzés több aspektusból is nagyon fontos. Egyrészt minél előrébb szeretnénk menetelni a tabellán, másrészt tudjuk, hogy a klub és város szempontjából ez egy nagyon fontos derbi. Így készültünk egész héten, és szerintem ez látszott is a pályán

-fogalmazott lapunknak az első találatot jegyző Borvető Áron.

A Szeged négy döntetlen tudott ismét nyerni. Ennek kapcsán megjegyezte a szegedi támadó, hogy azokon a meccseken is inkább feléjük billent a mérleg nyelve, majd hozzátette:

Most azt hiszem nem hagytunk kérdést ilyen szempontból.

Szoros a tabella, három pontra az első hely.

Hétről hétre így van, hogy szoros, a második és az első fele is nagyon közel van a tabellának, itt ha egy csapat elkap egy jó szériát, akkor pik-pak ott találja magát az első pár helyen. Ez a célunk nekünk is

- mondta Borvető.

A mérkőzés összefoglalója itt megtekinthető:

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.