Sport

Nádas Bence olimpikon Szegeden mondta el, mi kell egy olimpiai éremhez (Videó)

Nádas Bence olimpikon Szegeden mondta el, mi kell egy olimpiai éremhez (Videó)

A sporton kívüli terveiről is beszámolt

Kovács György
2024. szeptember 11., szerda
Fotó: Kovács Tamás
Nádas Bence olimpikon Szegeden mondta el, mi kell egy olimpiai éremhez (Videó)

Nádas Bence elérte azt, amiről sokan csak álmodni tudnak a sportolók körében. Elhozta az ezüstérmet az olimpiai játékokon kajakozás versenyszámban. Az olimpikon az Egyetem TV, Napfel műsorában a sikeréről és jövőbeli terveiről számolt be.

NÁDAS Bence; TÓTKA Sándor
Az ezüstérmes Nádas Bence és Tótka Sándor a férfi kajak párosok 500 méteres versenyének eredményhirdetésén. Fotó: Kovács Tamás.

 

Nádas Bence elmondta már 10 éves kora óta kajakozik, de gyerekkorában nem remélte volna, hogy egyszer részese lehet az olimpiának, pláne azt nem, hogy éremmel térhet haza.

Mindenképpen egy gyerekkori énemnek az álma teljesült.

Az olimpikon kiemelte, két számban indultak az olimpián, és először a négyessel kezdtek, amin - mint mondta - magukhoz képest nem teljesítettek annyira jól. Nehéz, megterhelő volt ezután egy nappal később a páros döntőre "teljes takarítást csinálni a fejben", főként, hogy a négyesben az éremszerzés volt a cél.

Nagyon jó érzés volt, hogy 24 óra alatt annyira rendbe tudtuk magunkat rakni, hogy tényleg egy ezüstéremmel tudtunk párosban hazatérni.

A sportolónak ugyanakkor még mindig nem sikerült teljesen feldolgoznia az olimpiai sikert, mint fogalmazott, még ülepedik benne. 

Másnap mindig megnéztem, hogy megvan-e az érem, vagy álmodtam-e

- árulta el. Hozzátette, ugyanúgy érzi magát, mint előtte, de jó érzéssel tölti el, hogy ezt véghezvitték, és hogy az első, tokiói olimpia után most már ha ránéz az éremre, akkor az olimpia minden momentuma eszébe jut.

Bízom benne, hogy a későbbi időkben is segít majd felidézni ezeket a szép pillanatokat.

A műsorvezető azon kérdésére, hogy milyen felkészülés előz meg egy ilyen megmérettetést, elmondta, hogy igen hosszadalmas folyamat, amit nehéz pontosan megmondani. Kiemelte, 10 éve van már a jelenlegi edzőjénél, akivel elindult a felnőtt pályafutása. Nagyon sok különböző, fejlődési lehetőséget kerestek, minél többfajta új edzési módszert próbáltak ki, és folyamatosan évről-évre egyre sikeresebbek lettek. A párizsi olimpiát mindenféleképpen szintlépésként értékeli az első, tokiói olimpiájához képest, de kiemelte, hogy '22-ben világbajnokok is tudtak lenni, '23-ban pedig vb-ezüstérmet és világkupát nyertek, idén pedig Eb-aranyat és olimpiai ezüstöt.

Szóval eléggé konzisztens teljesítményt tudtunk nyújtani, úgyhogy nagyon-nagyon boldog vagyok.

 

Ezek a tervei

Nádas Bencének erre az évre sport terén már nincsenek tervei. Igyekszik visszatérni az egyetemi életbe, amire azért is van szükség, mert az elmúlt két évben ott nem tudott jól teljesíteni, de igyekszik helytállni és megmutatni, hogy megtudja csinálni az élelmiszermérnöki szakot.

Nyilván lassabban haladok, mint a szaktársaim, de nagyon szeretném ezt a szakot befejezni, és diplomával a kezemben búcsúzni.

Úgy véli, ha a sportra és a tanulmányokra is ugyanakkora hangsúlyt fektetett volna, akkor azt az alvásideje bánta volna, de leginkább az egészsége és a regenerációja. Az utóbbi két évben abszolút a sport felé billent nála a mérleg, de szerinte a jövő év az egy kicsit könnyebb lesz. A decemberig tartó egyetemi félév alatt pedig a sport terén nem nagyon van feladata, így kevesebb edzéssel jobban tud fókuszálni a tanulmányaira.

 

Ezt tanácsolja a feltörekvő sportolóknak

Nádas Bence szerint, hogyha valamiben hisznek, tiszta szívvel, és látják magukat abban, amit csinálnak, hogy az az övék, és hogy magukévá tudják tenni, akkor bárki bármit mond, tartsanak ki mellette, mert hosszú távon meglesz az eredménye, ha rövid távon nem is jönnek azok a várt eredmények, amit magától vár az ember, akkor is tartson ki, mert jönni fog.

Az olimpiai éremhez úgy véli, alázatra, szorgalomra és kitartásra van szükség, de amit ennél is jobban hangsúlyoz, hogy szeressék azt, amit csinálnak.

Egy olyan sportban, amit kötelességből csinálsz, vagy nem annyira érzed magadénak, abban szerintem nem tudsz teljesen kibontakozni, és nem tudsz szerintem annyira sikeres lenni.

A lelki egyben maradáshoz azt javasolja mindenkinek, hogy valamilyen gyakorisággal járjanak pszichológushoz az emberek, mert nagyon meg tudja könnyíteni az ember életét. Szerinte több nézőpontból könnyebben megoldható egy-egy probléma, és ez az élet minden területén igaz. 

Nem csak a sportra gondolok, én például nagyon sokszor szoktam a magánéleti problémáimat kibeszélni, és ha arra tudok választ vagy megoldást találni, akkor sokkal kiegyensúlyozottabb tudok lenni a sport terén is.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.