Sport

Holnap kezdődik a budapesti sakkolimpia, méghozzá egy szegedi főszereplővel

Holnap kezdődik a budapesti sakkolimpia, méghozzá egy szegedi főszereplővel

Közel kétszáz ország versenyzői vesznek részt az eseményen

2024. szeptember 10., kedd
Holnap kezdődik a budapesti sakkolimpia, méghozzá egy szegedi főszereplővel

A szegedi Lékó Péterrel és Rapport Richárddal felálló magyar férfi A csapat érheti el a legnagyobb sikert.

 

Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár egy tartalmas beszéddel köszöntette a résztvevőket és összefoglalta, mi a jelentősége a budapesti sakkolimpiának. 

 2024 minden magyar sportszerető számára ünnepi év. Hatalmas dolog, hogy az olimpia és paralimpia után most egy újabb olimpia, a sakkolimpia sajtótájékoztatóján ülünk itt. Még el sem kezdődött a verseny, de Magyarország máris két hatalmas győzelmet aratott. Az egyiket rendezőként. Egyrészt Magyarország 1926 után másodszorra házigazdája a sakkolimpiának, igaz, az akkori eseményt még nem ismerték el hivatalosan. A magyar sakknak hatalmas hagyományai vannak, elegendő a már idézett Portisch Lajost és a Polgár nővéreket említeni, Magyarország pedig több világverseny sikeres megrendezésével bizonyította, hogy alkalmas a feladatra. A FIDE jól döntött tehát, hogy Budapestnek ítélte a 2024-es sakkolimpia rendezését

- mondta.

A másik siker az az, amilyen felállásban a magyar válogatott játszik. Nem szeretnék egyetlen edzőt és játékost sem megbántani, de személyes sikeremként is élem meg, hogy Lékó Péter és Rapport Richárd újra a csapat tagja. Arra biztatnék minden magyar sportkedvelőt, hogy látogassanak ki a sakkolimpiára, és drukkoljanak a magyar csapatoknak. Legyen ez a sakkolimpia a sakk igazi ünnepe.

Fotó: Polyák Attila

 

A sajtótájékoztatón megjelent a Nemzetközi Sakkszövetség, a FIDE orosz elnöke, Arkagyij Dvorkovics is, aki azt emelte ki, Budapest régóta a sakk egyik fővárosa.

Nagyon örülünk, hogy itt, Európa szívében tarthatjuk meg a sakkolimpiát Budapesten.

Lékó Péter is megszólal a megmérettetés előtt:

Rengeteg munkát tettünk bele az elmúlt másfél évbe, nagy öröm, hogy Ricsi itt van. Négy közös edzőtáborban vettünk részt, áprilisban én még csak edzőként voltam jelen, Bánusz Tamás és Kozák Tamás akkor még a csapat tagja volt. Ők miattunk estek ki, így viszont a B csapatunk is nagyon erős .

Hozzátette a szegedi versenyző, hogy 

az előttem szólókat hallgatva megjött a kedvem sakkozni. A felkészülésem olyan volt, mint a számos korábbi alkalommal, remélem, az eredményeim is olyanok lesznek, mint az elmúlt években.

Címlapkép: MTI

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.