Sport

Mikler Roland: Egy világbajnokság még bennem lehet + videó

Mikler Roland: Egy világbajnokság még bennem lehet + videó

Bár azt mondta visszavonul az olimpia után, most mégis maradna a válogatottnál Mikler Roland

Kibédi Péter
2024. augusztus 27., kedd
Mikler Roland: Egy világbajnokság még bennem lehet + videó

A hétvégén Kasselben szerepeltek nemzetközi tornán az OTP Bank–Pick Szeged kézilabdázói. Az elődöntőben a magyar válogatott Sipos Adriánnal felálló Melsungen ellen, majd a döntőben a lengyel bajnokság második helyezettje, a Kielce ellen nyertek a kékek. Mindkét győzelemből kivette részét Mikler Roland, aki őrzi az olimpián mutatott jó formáját.

Mint azt lapunk is megírta, a válogatott kapuvédő az olimpia után ugyan bejelentette visszavonulását, majd néhány nappal ezelőtt úgy nyilatkozott, hogy elhamarkodottan döntött.


Mikler: Úgy érzem, tudok még segíteni a válogatottnak

– Remek társakkal, nagyszerű csapatban játszhatok a válogatottban, úgy érzem, tudok még segíteni a válogatottnak, hozzá tudok tenni a teljesítményhez is – mondta lapunknak Kasselben a kapus. 

Mint emlékezhetünk rá, az olimpia után a válogatott keret másik kétszeres olimpikonja, Lékai Máté sem jelentette ki egyértelműen, hogy visszavonul a válogatottól.

Mikler Rolanddal Kasselben a tornagyőzelem mellett az olimpia utáni hetekről és a válogatott folytatásáról is beszélgettünk.

 


 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.