Sport

Az olimpiai címvédő Szerbia után a magyar vízilabda-válogatottat is legyőzte Ausztrália

Az olimpiai címvédő Szerbia után a magyar vízilabda-válogatottat is legyőzte Ausztrália

Tóth Norbert
Szerző: Tóth Norbert
2 órája
Az olimpiai címvédő Szerbia után a magyar vízilabda-válogatottat is legyőzte Ausztrália

Az ausztrál vízilabda-válogatott végig tapadt a magyar csapatra, sőt vezetett isa meccs folyamán, a végén pedig az egygólos sikernek örülhetett.

Fotó: Kovács Tamás

 

Varga Dénes ejtésével indult a mérkőzés, az előnyt azonban nem szereztük meg, mert a kapufán csattant a kísérlet. Egy-egy védést mutattak be a kapusok mindkét oldalon már a legelején, így gólt nem láthattunk az első három percben.

Első emberelőnyét góllal használta ki Varga Zsolt együttese, Manhercz góljával szereztük meg a vezetést. Ahogy várható volt, annyi gól közel sem született, mint a japánok elleni meccsen. 2-2-vel zárult az első negyed. Kétszer vezettünk, mindkétszer egyenlített Ausztrália.

Fotó: Kovács Tamás

 

A második negyedén elején, a mérkőzésen először került előnybe az ausztrál pólóválogatott. Maksimovic fantasztikus csavar góljával kettőre nőtt a magyar hátrány, Varga Zsolt időt is kért azonnal. Ekkor még kicsivel több mint a negyed fele hátra volt. Megvolt az eredménye a megbeszélésnek: azonnal szépíteni tudtunk.

Bő egy perccel a szünet előtt Manhercz második góljával összejött az egyenlítés is, 4-4. Sőt mit több: egy jó védekezésnek és egy eredményes támadásvezetésnek köszönhetően a vezetést is átvettük néhány másodperccel a negyed vége előtt. Így következhetett a pihenő.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

 

Bekezdtek a csapatok a szünet után: 1-1 gól 47 másodperc alatt. Nem sokkal később először vezettünk kettővel, Nagy Ádám gólja után 7-5 állt az eredményjelzőn.

Az időkérésük után szépítettek az ausztrálok, utána viszont gól nélküli percek következtek. A jó védekezések, védések, kapufák, illetve az elhibázott lövések, lehetőségek jellemezték a meccset. A gólcsend nem tört meg, a 2-2-es negyed után 7-6-os magyar vezetéssel fordultak a csapatok az utolsó játékrészre.

Izgalmas és szoros utolsó nyolc perc várt a mieinkre. (Fotó: Kovács Tamás)

 

Nem volt azért meglepetés, hogy szorosan alakult a találkozó, hiszen ez az ausztrál csapat legyőzte az olimpiai címvédő Szerbáit, valamint mindössze kilenc gólt kapott a minket is legyőző, eddig remeklő spanyol válogatottól.

A csaknem hat perces gólcsendet a magyarok törték meg egy ötméteresből szerzett góllal. Megnyugodni azonban továbbra sem lehetett egy parányit sem, mert azonnal zárkózott ismét az ellenfél. Sőt, egyenlíteni is tudott Ausztrália a következő támadás végén (8-8).

Fotó: MTI/Kovács Tamás

 

Kereken három perc volt hátra a találkozóból, amikor a vezetés újbóli megszerzéséért támadhatott Ausztrália, viszont a mieink sikeresen kivédekezték a rohamot. A gólszerzés azonban nekünk sem sikerült a következő percekben.

Az ausztrálok 46 másodperccel a meccs vége előtt megszerezték a vezetést, nagyon nehéz helyzetbe került a férfi vízilabda-válogatottunk. Következő, egyben utolsó támadásunk végén kapufát dobtunk, ezzel megpecsételődött a magyar csapat veresége. A vége 9-8.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.