Sport

A nők jogai csorbulnak Hámori Luca ellenfelének indulásával

A nők jogai csorbulnak Hámori Luca ellenfelének indulásával

Kibédi Péter
3 órája
A nők jogai csorbulnak Hámori Luca ellenfelének indulásával

 Szó szerint fizikai veszélyben vannak azok a nők - közöttük Hámori Luca is -, akik az algériai, biológiailag férfinak számító Iman Helif ellen lépnek ringbe bokszolni - mondta Lénárt Ágota sportpszichológus pénteken, az M1 csatornának nyilatkozva. A szakember szerint ez a nők jogait csorbítja a játékokon.

Fotó: AFP

 

A Párizsban tartózkodó sportpszichológus felhívta a figyelmet: a Magyar Olimpiai Bizottság mindent megtesz a sportoló nők jogainak érvényesüléséért, de úgy tűnik, hogy a Heliffel szombaton megküzdeni kívánó Hámori Luca esetében ez nem biztosított.

Bár a nemzetközi ökölvívó szövetség már számos esetben kizárta az algériai versenyzőt, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) azonban más állásponton van, a problémát a két szervezet szabályrendszerének ellentmondásai jelentik 

− hangsúlyozta a szakember.

Lénárt Ágota szerint egyenlőtlenek, és Iman Helifnek kedveznek az erőviszonyok, a NOB ugyanakkor ragaszkodik ahhoz az álláspontjához, hogy a szabályokat a versenyek ideje alatt már nem lehet megváltoztatni.

A sportpszichológus úgy vélekedett, érthető az emberek felháborodása, amiért a biológiailag férfinak számító Helif a nők között versenyez. A szakember úgy látja, a NOB álláspontja nem tartja tiszteletben, hogy a versenyzők évekig keményen készültek az olimpiára, esküt tettek, hogy a legjobb tudásuk szerint képviselik hazájukat, így aránytalan kockázatot is hajlandók vállalni.

A Financial Times előzményként megemlíti, Khelif 2021-ben részt vett a tokiói játékokon, de egyike volt annak a két ökölvívónak, akiket a Nemzetközi Bokszszövetség kizárt a tavalyi világbajnokságról, mert nem felelt meg a női versenyre való alkalmassági feltételeknek, valamint a tajvani Lin Yu-ting. A NOB azonban mindkét sportolót feljogosította a párizsi versenyzésre. Lin, a 2022-es pehelysúlyú világbajnok pénteken legyőzte az üzbég Sitora Turdibekovát.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.