Sport

Teljes gőzzel készül a magyar olimpiai csapat

Teljes gőzzel készül a magyar olimpiai csapat

2024. július 1., hétfő
Teljes gőzzel készül a magyar olimpiai csapat

A magyar csapat "teljes gőzzel" készül az olimpiára - jelentette ki a július 24-én kezdődő párizsi játékokkal kapcsolatban Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár a Nemzeti Sportrádióban hétfőn, ahol szó volt az edzők megbecsüléséről is.

 

Óvatosan és kellő alázattal kell a következő néhány hetet végigcsinálni és bízunk abban, hogy ezek a teljesítmények meg tudnak ismétlődni majd az olimpián

- mondta, utalva az úszó Eb-n, a szegedi kajak-kenu Európa-bajnokságon, valamint az öttusa-világbajnokságon elért sikerekre.

Schmidt Ádám elmondta, hogy az olimpiai résztvevőkkel igyekszik személyesen is találkozni. Kiemelte: már szinte biztosan túlteljesíti a magyar csapat a tokiói létszámot.

Az államtitkár a labdarúgó Európa-bajnokságról is beszélt a Nemzeti Sportrádióban. 

Nagyon különleges élmény volt a helyszínen szurkolni és látni azt, hogy hány tízezer magyar látogatott ki Németországba a csoportmérkőzésekre, valamint azt, hogy egymás után harmadik alkalommal kint volt az Európa-bajnokságon a magyar válogatott

- mondta Schmidt Ádám.

Szóba került a városi sportágak olimpiai selejtezőjének budapesti állomása. A Ludovika Campusra a BMX freestyle-t, a gördeszkát, a sportmászást és a breaktáncot felvonultató négynapos sporteseményre hatvanezer ember látogatott ki. Schmidt Ádám közölte, sikeres rendezvényt tudhatnak maguk mögött, amellyel Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke is rendkívül elégedett volt, a "lenyűgöző és látványos" eseményen nagyrészt tizenéves és a húszas éveik elején járó közönség jelent meg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.