Hátrányból fordított és Európa-bajnoki döntős Spanyolország


A spanyol labdarúgó-válogatott 2-1-re legyőzte Franciaországot az Európa-bajnokság müncheni elődöntőjében. A spanyolok az angolokkal vagy a hollandokkal találkoznak a fináléban.

Az első pár percben a spanyolok voltak az aktívabbak, az első komolyabb lehetőség is előttük adódott, a vezetést azonban mégis a franciák szerezték meg, Mbappé beadását Kolo Muani fejelte be.
A 20. percben Yamal tudott egyenlíteni, a Barcelona fiatal csillaga 22 méterről pazar csavarás után talált be. Négy perccel később pedig már előnyben volt Spanyolország: Olmo szép csellel játszotta magát tisztára a francia tizenhatoson belül, lövésébe a menteni akaró Kounde nyúlt bele szerencsétlenül, így róla pattant a kapuba a labda.
A második játékrészben a franciák játszottak fölényben, de a spanyolok jól tartották magukat és megnyerték az összecsapást.
A spanyolok 1964, 1984, 2008 és 2012 után szállhatnak harcba ismét a trófeáért. A döntőt vasárnap 21 órától játsszák.
