Sport

Továbbra is remekelnek Szegeden: még három érem került a magyar nyakakba

Továbbra is remekelnek Szegeden: még három érem került a magyar nyakakba

Tóth Norbert
Szerző: Tóth Norbert
2024. június 16., vasárnap
Továbbra is remekelnek Szegeden: még három érem került a magyar nyakakba

Még több érmet szurkolt ki a hazai közönség a szegedi gyorsasági, para kajak-kenu és SUP Európa-bajnokságon.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

 

Gazsó Alida Dóra és Csipes Tamara szombaton négyesben diadalmaskodott, ráadásul Csipes egyesben is első lett, így mindketten egy újabb győzelemért szálltak vízre K-2 500 méteren. A döntőt a lengyelek kezdték a legjobban, de aztán 250-nél csatlakoztak hozzájuk a magyarok és a világbajnoki címvédő dánok is, ez a trió gyakorlatilag együtt haladt. A hajrát aztán a dánok bírták a legjobban, Csipesék pedig harmadikként értek be a lengyelek mögött.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

 

Varga Katalin megvédte címét a KL2-es kategóriában. A paralimpiai bronzérmes, vb-ezüstérmes szegedi versenyző magabiztosan utasította maga mögé a mezőnyt.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

 

Az ugyancsak szegedi Suba Róbert is címvédőként szállt vízre VL2-ben, de ezúttal meg kellett elégednie a bronzéremmel, míg Juhász Tamás a kilencedik helyen végzett.

A nap ötödik magyar para döntőse, Kiss Tibor a hatodik pozíciót szerezte meg a KL2-as kategóriában. A para versenyeket 200 méteren rendezik. A magyar válogatott összesen három dobogós helyet gyűjtött a Maty-éren.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.