Sport

Kurucz egyesben és Opavszkyval párosban is döntős Szegeden

 Kurucz egyesben és Opavszkyval párosban is döntős Szegeden

2024. június 14., péntek
 Kurucz egyesben és Opavszkyval párosban is döntős Szegeden

A kajakos Kurucz Levente egyesben és Opavszky Márkkal párosban is sikerrel vette a péntek délelőtti középfutamot 200 méteren, ezzel bejutott a döntőbe a szegedi gyorsasági, para kajak-kenu és SUP Európa-bajnokságon.

Fotó: Árvai Károly

 

A Plastex Kanizsa KKK 21 éves versenyzője előbb egyesben próbált bekerülni a legjobb három közé, s remekül lapátolva ez össze is jött: a lett Roberts Akmens mögött másodikként célba érve biztosította helyét a legjobb kilenc között. Később Opavszkyval még ezt a teljesítményt is túl tudták szárnyalni, ezúttal megelőzték lett riválisukat, Aldis Vildét és Aleksejs Rumjancevst, és futamgyőztesként készülhetnek az éremcsatára.

Párosban délután, egyesben pedig szombaton rendezik a döntőt.

A kenusoknál ezzel szemben nem termett babér a magyaroknak. Fejes Dániel ugyan nagyot küzdött C-1 500 méteren, de végül - akárcsak az előfutamban - negyedik lett, így lemaradt a továbbjutásról, s ebben a számban befejezte szereplését a kontinensviadalon. Ugyancsak kiesett a Koczkás Dávid, Besenyei Ádám kettős C-2 200 méteren, mivel szintén a negyedik helyen végzett második pályáján, a továbbjutáshoz pedig az első három között kellett volna célba érkeznie.

A gyorsasági szakágban nyolc döntőt rendeznek délután, mindegyikben lesz magyar hajó.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.