Mikler és Szita sem utazott el a magyar kerettel


Szerdán elutazott a férfiválogatott Litvániába, a csütörtökön, magyar idő szerint 18 órakor kezdődő világbajnoki selejtező mérkőzésre. Az utazó keretben 17 játékos kapott helyet.

Szita Zoltán kisebb kihagyás után végez teljes értékű munkát, ő itthon folytatja a felkészülést, a vasárnapi visszavágón akár pályára is léphet. Hanusz Egon ujjsérülése miatt nem tarthat velünk Vilniusba, a kapusok közül pedig ezúttal Bartucz László és Palasics Kristóf kap lehetőséget
- mondta el döntését Chema Rodriguez szövetségi kapitány.
Ez azt jelenti, hogy Mikler Roland nem utazott el a kerettel. Mivel Szita is távol marad, így ezek után a litvániai vb-selejtezőn Bánhidi Bence és Bodó Richárd képvisel az OTP Bank - Pick Szegedet.
A szövetségi kapitány hangsúlyozta:
Tudnunk kell használnunk azt a tudást, ami az olimpiai selejtezőn olyan jól működött, és élvezni a játékos, mert az is fontos. Készen áll a csapat, hogy kijusson a világbajnokságra, de komolyan vesszük a litván csapatot, és szeretnénk már idegenben előnyt szerezni.
A férfiválogatott kerete a Litvánia elleni idegenbeli vb-selejtezőn:
Kapusok: BARTUCZ László (MOL Tatabánya KC), PALASICS Kristóf (Logrono La Rioja, spanyol)
Jobbszélsők: KRAKOVSZKI Zsolt (HSA NEKA), IMRE Bence (FTC-Green Collect), RODRÍGUEZ ÁLVAREZ Pedro (MOL Tatabánya KC)
Jobbátlövők: ANCSIN Gábor (MOL Tatabánya KC), ILIC Zoran (HSV Hamburg, német)
Irányítók: LÉKAI Máté (FTC-Green Collect), FAZEKAS Gergő (Orlen Wisla Plock, lengyel)
Beállók: BÁNHIDI Bence (OTP Bank-Pick Szeged), ROSTA Miklós (CS Dinamo Bucuresti, román), SZÖLLŐSI Szabolcs (Dabas KC), SIPOS Adrián (MT Melsungen, német)
Balátlövők: BODÓ Richárd (OTP Bank-Pick Szeged), LIGETVÁRI Patrik (Telekom Veszprém)
Balszélsők: BÓKA Bendegúz (Balatonfüredi KSE), KRAKOVSZKI Bence (MOL Tatabánya KC)
