Sport

Szegedi sporttörténelem: a közelmúlt sikerei

Szegedi sporttörténelem: a közelmúlt sikerei

Tartalmasan telt az elmúlt 24 év. Sok szép szegedi sportsiker született az ezredfordulót követően is.

Tóth Norbert
Szerző: Tóth Norbert
2024. március 2., szombat
Szegedi sporttörténelem: a közelmúlt sikerei

A legújabb cikksorozatunk Szeged sporttörténelmét dolgozza fel. A huszadik és a huszonegyedik század legjelentősebb és legemlékezetesebb sporteseményei, sportsikerei és Szeged legpatinásabb sportklubjai kerülnek terítékre. A sorozat második része a szegedi sporttörténet közelmúltját dolgozza fel.

Páratlan szegedi siker a nemzetközi porondon. Fotó: M4 Sport)

 

A kézilabda aranykorszaka

1993-tól szerepel Pick Szeged néven az egyesület, s ebben az évben megnyerték a Magyar Kupát, és harmadikok lettek a bajnokságban. Három évvel később Skaliczki László vezetésével bajnoki címet szerzett a csapat. Első Bajnokok Ligája indulása során a Pick Szeged egészen a negyeddöntőig jutott, ahol az FC Barcelona állta útját a menetelésnek.

A XXI. század új Pick Szegedet hozott magával, a csapat rendre a bajnokság második helyét szerezte meg a legyőzhetetlennek tűnő ősi rivális, Fotex Veszprém mögött. Eleinte az EHF kupában, majd a KEK-ben indult a csapat. 

2003-ban a bajnoki második helyezés ellenére az új szabályoknak köszönhetően a Bajnokok Ligájában indulhatott a szegedi együttes. A nemzetközi porondon már az egykori kézilabda-legenda Kovács Péter vezette a csapatot, vele egy Magyar Kupa siker jött össze.

2005-ben új főszponzor, a Szeviép Zrt. érkezett, a klub tulajdonosa Pistrui László lett, aki három éven belül bajnokcsapatot akart összerakni. A klub vezetése is megváltozott: a Pick Szeged a Tisza Volán SC Hivatásos Kézilabda-szakosztálya lett.

A Kovács Péter vezette kupagyőztes csapat.


2007-ben Vadan Matic vezetésével szerezte meg a klub a történetének második bajnoki címét, és ez közel sem az egyetlen volt az évszázad forduló után. 2013 nyarától nagy változások történtek a csapat háza táján. A klub nem hosszabbította meg Skaliczki László mesteredző szerződését, helyette Juan Carlos Pastor lett az edző.

A Pick Szeged megnyerte a 2013–2014-es férfi EHF-kupát, ezzel története első nemzetközi kupasikerét aratta.

Piros betűs dátum a klub életében. (Fotó: M4 Sport)

 

2018. május 12-én hazai pályán négy góllal győzte le riválisát a Szeged, majd május 20-án a veszprémi visszavágón egy gólt sikerült megőriznie előnyéből, így tizenegy év elteltével újabb bajnoki címet ünnepelhettek a Tisza-partján. A 2018–2019-es szezonban tizenegy év elteltével újra sikerült megnyernie a Magyar Kupát a Pick Szegednek.

2021-ben és a rákövetkező szezonban ismét bajnoki címet ünnepelhetett Szeged.

Újabb jelentős mérföldkő volt a csapat életében, mikor az Újszegedi Sportcsarnokot elhagyva átköltözött a Pick Arénába.

A 2022-es bajnok csapat.

 

Bajnoki helyezések

  • 5x 1. hely (1996, 2007, 2018, 2021, 2022)
  • 19x 2. hely (1985, 1994, 2002, 2003, 2004, 2005, 2006, 2008, 2009, 2010, 2011, 2012, 2013, 2014, 2015, 2016, 2017, 2019, 2023)
  • 10x 3. hely (1979, 1983, 1986, 1990, 1995, 1997, 1998, 1999, 2000, 2001)

Magyar Kupa-szereplés

  • 7x Magyar Kupa-győztes (1977, 1982, 1983, 1993, 2006, 2008, 2019)

Nemzetközi kupa-szereplés

  • 3x EHF-Bajnokok Ligája-negyeddöntős (1997, 2004, 2015)
  • 3x EHF Kupagyőztesek Európa Kupája-elődöntős (1982, 1984, 1994)
  • 1x EHF-kupa-győztes (2014)
  • 2x EHF-kupa negyeddöntős (1995, 2001)
  • 1x EHF City-kupa elődöntős (1996)

 

Új csapat, új stadion

2011-ben alapították a Szeged-Csanád Grosics Akadémia labdarúgó csapatát. A klub tiszteli a szegedi labdarúgás hagyományait és múltját, azonban nem jogutódja a korábbi szegedi csapatoknak. Jelenleg a Merkantil Bank Ligában szerepel a felnőtt együttes. 2012 nyarától a bajnokságban való szerepléshez szükséges utánpótlás csapatokat Szegeden is nevelik.

2019-ben több szempontból is új időszámítás kezdődött, nem csak a klub, de Szeged és a régió labdarúgásának történetében is. 

Az NB III-ban csoportgyőztesként jutott a második vonalba a csapat, amely Szeged-Csanád Grosics Akadémia néven kezdte meg a szereplést 2019 nyarán a Merkantil Bank Ligában, még Gyulán.

Szeptemberben azonban a felnőtt csapat és az utánpótlás is birtokba vette a jelentős kormányzati támogatással, a Market Zrt. által épített szegedi Szent Gellért Fórumot, amely a több mint 8000 fő befogadására alkalmas. Az első felnőtt bajnoki mérkőzést a Csákvár ellen 2019.szeptember 15-én játszotta a csapat.

Nem csak szegedi, de női, illetve utánpótlás-válogatott mérkőzések helyszíne is volt már a létesítmény.

 

A szegedi kosárlabda újjászületése

2003-ban az NB I. A csoportos csapat annak ellenére, hogy a bajnokság 9. helyén végzett az anyagi lehetőségek beszűkülése miatt kénytelen volt visszalépni az élvonalbeli indulás lehetőségétől. A 2003-2004-es, valamint a 2004-2005-ös szezonban a megmaradt utánpótlás-bázissal újra az NB II-ben szerepelt a felnőtt SZEDEÁK. Mivel a támogatások tovább csökkentek, 2005-re az egyesület vezetőségének döntenie kellett, hogy a rendelkezésre álló forrásokból a több mint százfős utánpótlást tartja fenn, vagy a felnőtt NB II-es csapat létezését biztosítja. Az egyesület vezetése az utánpótlás fenntartása mellett tette le a voksát, és kénytelen volt felvállalni azt a döntést, hogy szünetelteti a felnőtt csapat működését. 

Több mint 50 év után a 2005-2006-os szezon volt az első évad, amikor Szegednek nem volt felnőtt férfi kosárlabdacsapata a Nemzeti Bajnokságban.

Az újjászületést a 2006-os év nyara hozta meg, miután a SZEDEÁK irányítását elnökként Dr. Kardos Péter vette át. A felnőtt csapat újra összeállt, és SZTE-SZEDEÁK néven benevezett a Nemzeti Bajnokság II. osztályába, ahol egy csodálatos szezon végén bajnokságot nyert. 2007 őszétől az SZTE-SZEDEÁK az NB I. B csoportjában folytatta a küzdelmeket.

A szegedi férfi kosárlabda a városi sportéletben egyre közelebb került a népszerűségéhez méltó helyhez. A felnőtt csapat a B csoportban előbb a 13., majd a 9. helyen zárt, végül 2010 májusában a másodosztály bajnokaként ismét feljutott az élvonalba.

Dr. Kardos Péter érkezése egy új szintre emelte a klubot. (Fotó: KISS ANNAMARIEHAON)

 

A 2014-2015-ös évad a klub történetének addigi legnagyobb sikerét hozta. A Szedeák egymás után szállította a szebbnél szebb győzelmeket, és fennállása során először bejutott a magyar bajnokság legjobb nyolc együttese közé.

Az újabb mérföldkövet a 2016-2017-es szezon jelentette: a remek bajnoki szereplésnek köszönhetően a A Szedeák kiharcolta a részvételt a Magyar Kupa nyolcas döntőjében. A jóval esélyesebbnek tartott Körmendet legyőzte a szegedi kosárcsapat, és 

története során először érmet, méghozzá egy bronzot szerzett a Magyar Kupában.

A 2020-2021-es bajnoki kiírásban a Szedeák egymás után aratta a nagyobbnál nagyobb győzelmeket, többek között Székesfehérváron, Körmenden és Szolnokon is nyerni tudott. Az alapszakasz harmadik helye után a playoffban 3-0-val kisöpörte a Paksot a Szeged, majd az elődöntőben heroikus csatára késztette a toronymagas favorit Falco gárdáját. A párharcban 3-1-re végül a szombathelyiek bizonyultak jobbnak. Az idény során nyújtott teljesítményt a bronzcsata koronázta meg, amelyet 2-0-ra megnyert a Debrecen ellen a Szedeák, amely így a szegedi férfi kosárlabdázás történetének legjobb eredményét produkálva, harmadik helyen zárt.

Simándi Árpád vezetésével a csapat kiváló bajnoki szereplésével kivívta a szereplést a 2022.évi Magyar Kupa nyolcas döntőjében és ott újabb történelmi magasságba jutott. A 2021-es bajnoki bronzérem után tehát

 egy szenzációs Magyar Kupa-ezüst is bekerült a vitrinbe.

 A dicsőséges szezonnak azonban ezzel még nem volt vége: a Szedeákkal először fordult elő, hogy két egymást követő évben is bejutott a bajnoki playoffba.

A kupaezüstöt szerző szegedi csapat. (Fotó: KOVACS PETER)

 

Nagy célok, többségében szegedi játékosokkal 

Az egyesület már 19 éven van túl, hiszen a klubot 2005. január 13-án jegyezte be a cégbíróság. 2004-ben már nehezen működött a Papiron SC, azon a nyáron a férfi szakág története véget is ért. A 2005/06-os szezonban már el is tudott indulni az NB II-ben az új csapat, és rögtön meg is nyerte a bajnokságot. 

Az élvonalban is bemutatkozhatott az SZRSE, amely a 2008/09-es szezonban már a bronzéremért játszott, az ekkor elért negyedik hely azóta is a legjobb NB I-es eredménye a szegedi klubnak. Többségében szegedi nevelésű játékosokkal sikerült elérni a történelmi eredményt.

2011-ben új korszak kezdődött az egyesület életében: csak az utánpótlásra figyeltek, hogy megfelelő bázist alakítsanak ki nagy álmuk eléréséhez: a férfi és női vonalon is egyaránt stabil NB I-es csapat építése volt a célkitűzés.

Az évek alatt egy remek SZRSE-közösség alakult ki. Rengeteg gyermek tanult meg itt röplabdázni.

A hosszútávú célkitűzés között korábban egy új csarnok megépítéséről is szó esett. Továbbra is a szegediekre koncentrálnak, de cél, hogy az ország többi pontjáról is vonzó célpont legyen a város a sportágban, a röplabdázási lehetőségek mellett a továbbtanulási szempontok miatt is.

Az újjáalakult csapat egyből bajnok lett. (Fotó: SZRSE)

 

Nagy hagyományok és számos kiemelkedő játékos

A szegedi vízilabda számos tehetséget nevelt ki, és tudhatott soraiban története során. 1993 óta szerepel az együttes a Szegedi VE néven, előtte Szeged SC volt a pólócsapat.

 A Tiszavirág Sportuszoda jóvoltából remek infrastrukturális lehetőségekkel rendelkezik a szegedi csapat, amely mérkőzésit korábban Újszegeden játszotta. A létesítményt 2021. január 29-én adták át az építők. A hivatalos megnyitót 2021. február 20-án tartották egy Magyarország – Szerbia vízilabda-mérkőzéssel. Szintén hiánypótló beruházás volt az uszoda szomszédságában épülő sportaréna is. A város sportélete és a szegediek sportszeretete évtizedek óta megérdemelt egy ilyen létesítményt, ami szintén teljes egészében állami támogatásból valósulhatott meg.

A Szegedi VE három alkalommal nyerte meg a Magyar Kupát: 2011, 2012 és 2013 volt a sikerek éve. A LEN-kupát 2009-ben, története során szintén először nyerte meg a Szeged, és aratott nemzetközi sikert. A LEN-szuperkupában 2009-ben döntőt játszott, ezüstöt szerzett az SZVE.

A hazai kupasikerek alkalmával egyszer a Honvédot és kétszer a Szolnokot sikerült felülmúlni.

Történelmi és páratlan siker a szegedi vízilabda életében. (Fotó: Index)


 

Olimpiai érmesek az ezredfordulót követően

Számos sportolóra büszke lehet Szeged városa, vagy azért mert a város szülöttjei, vagy azért mert valamely szegedi sportklubot erősítették.

Vízilabda:

  • Fodor Rajmund (2000 Sydney és 2004 Athén)
  • Kiss Gergely (2000 Sydney, 2004 Athén, 2008 Peking)
  • Molnár Tamás (2000 Sydney, 2004 Athén, 2008 Peking)
  • Steinmetz Barnabás (2000 Sydney, 2004 Athén)

 

  • Janics Natasa (2004 Athén, kajak-kenu, K1 500 méter, K-2 500 méter, 2008 Peking, K2 500 méter)
  • Vajda Attila (2008 Peking, kajak-kenu, C-1 1000 méter)
  • Mincza-Nébald Ildikó (2008 Peking bronzérem, párbajtőr)
  • Márton Anita (2016 Rio de Janeiro bronzérem, súlylökés)
  • Kárász Anna (2021 Tokió, kajak-kenu, női négyes (K-4) 500 méter)
  • Kónya Zsófia (2022 Peking bronzérem, rövidpályás gyk., mix váltó)

 

A Montpellier és a Pick Szeged EHF Kupa döntője:

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.