Sport

Sopronban is győzött a Szedeák, ezzel nagy lépést tett a rájátszás felé

Sopronban is győzött a Szedeák, ezzel nagy lépést tett a rájátszás felé

2024. március 22., péntek
Sopronban is győzött a Szedeák, ezzel nagy lépést tett a rájátszás felé

Az SZTE-Szedeák két hazai győzelemmel, a Kaposvár és a Paks ellen hangolt a Sopronnal szembeni sorsdöntő találkozóra. Ez egy kifejezetten fontos mérkőzés volt, hiszen ez volt utolsó idegenbeli megmérettetése a szegedi gárdának az alapszakaszban, és egy soproni győzelemmel nagyon közel repíthette őket a playoff szerepléshez.

Fotó: SZTE-Szedeák

 

Szegedi győzelem az első negyedben

A mérkőzés Nichols középtávolijával indult, amire Bognár a túloldalon rögtön egy ziccerrel válaszolt. Támadásban mindkét csapat pontatlanul kezdett, ebből következően pedig az első percekben nem született túl sok pont. Ezután azonban lendületbe kerültek a hazaiak és egy 7-2-es futással állva hagyták a szegedieket. A vendégek támadójátéka továbbra is nagyon akadozott, hiszen rossz dobásokat vállaltak és nem volt érdemi csapatjáték. Védekezésben viszont zavarba tudták hozni a soproniakat és a labdaszerzésekből és lepattanókból tudtak rohanni, így tehát megpróbáltak tapadni a hazaiakra. Azonban a soproniak bedobtak két demoralizáló triplát, és 17-10-nél Simándi mester időt kért. Ezt követően Zsíros és Woolridge vezetésével ritmust váltott a Szedeák és felpörögtek támadásban is, így tehát két perccel a vége előtt sikerült kiegyenlíteniük a szegedieknek. Ekkor időt kért a hazaiak vezetőedzője, hogy feltüzelje az övéit. Azonban ezt követően sem zárt jobban a hazaiak védekezése és egy Bognár triplával átvették a vezetést a vendégek, majd Zsíros is bevágott egy trojkát faulttal együtt. A hazaiak még Nichols kosarával tudtak közelíteni a szegediekhez, de így is megnyerték 25-30-ra az első negyedet a szegedi kosarasok.

 

Szedeák vezetés a szünetben

A második negyedet ismét Nichols nyitotta, most két büntetővel, amire Bailey egy középtávolival válaszolt. Ezt követően mindkét csapat kifejezetten pontatlanul kosárlabdázott és inkább a kőkemény védekezés dominált mindkét oldalon. Mindent megtett a felzárkózás érdekében a hazai csapat, de a szegedieknek mindig volt válasza a soproni kosarakra. Ezt követően pedig a Szedeák egy 11-0-ás futással állva hagyta a hazaiakat és 15 pontra növelte az előnyét. Ezután azonban feltámadtak támadásban a soproniak és felkeményedett a védekezésük, ezzel pedig könnyen zavarba hozták a vendégeket, és könnyedén ledolgozták a hátrányukat. Fél perccel a félidő előtt már csak 5 ponttal vezetett a szegedi gárda. Lake értékesített mindkét büntetőjét, de az utolsó támadásból Nichols még bevágott egy hatalmas triplát. A második játékrész második felében teljesen leolvadtak a vendégek, akiknek majdnem teljesen elfogyott az előnye, de felszívták magukat a végén annyira, hogy 52-48-as vezetéssel vonulhattak szünetre.

 

Magabiztos szegedi előny

A harmadik játékrészt Bailey nagy triplája nyitotta, amire Nichols egy kettessel válaszolt. A hazaiak amerikai légiósát egyszerűen sehogy sem tudták lelassítani a szegedi kosarasok, azonban Bailey és Bognár felvette vele a kesztyűt. Rögtön látszott, hogy nagy elánnal érkezetek meg a második félidőre a vendégek, és egy 9-4-es futást építettek fel. Ezt követően azonban megint falba ütköztek a vendégek. Egész egyszerűen nem tudtak mit kezdeni a soproniak jól záró védekezésével, és emellett sok labdát is adtak el. Simándi Árpád pedig időt kért, hogy rendet tegyen a fejekben. Ennek pedig meg is lett az eredménye, hiszen a vendégeknek Bognár büntetőivel sikerült stabilizálniuk magukat, majd Woolridge ziccere után ismét tíz pontos volt a szegedi előny. Ryan még egy demoralizáló triplát is bevágott, ez volt az utolsó csepp a pohárban a hazaiak edzőjének, aki időt kért, hogy rendet tegyen a fejekben. Azonban ez sem segített a soproniakon. A szegedi kosarasok szétfutották a hazaiakat, és egy 16 pontos előnyt építettek ki. Ezt követően, valamelyest sikerült zárkózniuk a soproniaknak, de így is 12 pontos előnnyel fordulhatott a szegedi csapat az utolsó negyedre.

 

Kitartott a vezetés

A záró negyedet Sidibe kettese nyitotta, amire Bailey egy hármassal válaszolt. A hazaiak mindent megtettek azért, hogy ledolgozzák a hátrányukat, de nem tudtak annyira felpörögni, hogy túldobják a vendégeket. A Szedeák a csapatmunka magasiskoláját mutatta be, hiszen öten is tíz pont fölé jutottak a csapatból, azonban három perccel a mérkőzés vége előtt fellazult a vendégek védekezése, és a hazaiak ezt ki is használták és hat pontra zárkóztak. Bailey egy triplával igyekezett feltüzelni a szegedi kosarasokat, de erre a túloldalon Nichols azonnal válaszolt. A Szedeák légiósa azonban nem hagyta magát, és két büntetővel nyolc pontra növelte a vendégek előnyét, de Nicholst nem lehetett megállítani. Bevert egy trojkát ezzel is meccsben tartva az övéit. Itt azonban még közel sem volt vége a találkozónak, Lake büntetőzött sikeresen, majd Nichols vezetésével zárkózott négy ponton belülre a Sopron. Ezt követően azonban már nem tudtak pontot szerezni a hazaiak és Bailey lezárta a mérkőzést, így tehát 102-96-ra győzedelmeskedett az SZTE-Szedeák idegenben és ezzel nagy lépést tett a rájátszás felé.

Sopron KC - SZTE-Szedeák 96-102 (25-30, 23-22, 18-26, 30-24)

Bajnokság, 25. forduló
Sopron, NOVOMATIC Aréna
Játékvezetők: Cziffra Csaba Zsolt, Frányó Péter, dr. Németh Patrik (Dernei Gábor)

Sopron: Nichols 37/15, Meszlényi 3/3, Sitku 2, Griffin 17/3, Molnár 14. Csere: Fazekas 3/3, Sidibe 14/6, Csendes 6/6, Schöll -, Polster -.

Szeged: Woolridge 15/3, Cohill -, Bailey 29/12, Bognár 14/3, Lake 19. Csere: Mucza 6, Mayer -, Balogh 2, Zsíros 17/12.

 

Az alapszakasz utolsó körében a DEAC együttesét fogadja hazai környezetben az SZTE-Szedeák.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.