Nagyon csúnya vereségbe futott bele a Szedeák Pécsett


A Pécs ellen sorozatban hatodik bajnoki vereségét könyvelhette el a szegedi kosárcsapat, amelyen egyelőre az edzőváltás sem segített. Utoljára a Körmend elleni 99-95-ös meccsen volt pályán a Szedeák.

A Szeged kispadjára a válogatott szünetben visszatérő Simándi Árpád nem számíthatott elsőszámú irányítójára, Ryan Woolridge-re.
Nagy tempóban, de sok hibával kosárlabdáztak a csapatok, amiből a Pécs jött ki jobban, a hazaiak 13-6-ra vezettek öt perc játék után. Szegedi oldalon jól szállt be a meccsbe Mucza, villámgyors 6-0-lal zárkózott a Szedeák. Simándi Árpád időkérése sem használt a későbbiekben, a negyedben már nem találtak be a vendégek, a negyed utolsó 14 pontját a Pécs szerezte, így már az első kisszünetben jelentős volt a különbség (27-12).
Tovább nyílt az olló a felek között a második negyedben, mert a Szedeák védelme közel sem állt a helyzet magaslatán, míg a házigazdák elöl-hátul nagy energiával játszottak. Már húsz pontnál is több volt a különbség a csapatok között, több mint kétszer annyi egység állt az NKA neve mellett (41-18). Walker szerezte az ötvenedik pécsi pontot, majd végül 52-32-vel mentek félidőre a felek.
Félidőben: NKA Universitas Pécs - SZTE-Szedeák 52-32.
Egyik csapat sem fektetett nagy energiát a védekezésbe, 66-42 állt már az eredményjelzőn. Kezdett teljesen szétesni a Szedeák játéka, Walker hárompontosával harminc fölé nőtt a pécsi előny. A negyed végén Locke tett pontot a hosszú szegedi gólcsend végére (84-48).
A 33. percben a különbség elérte a 40 pontot. A századik hazai pont viszont Meleg nevéhez fűződött (100-63). Lados Erik távolijával és 110-74-es hazai sikerrel zárult a mérkőzés.
Végeredmény: NKA Universitas Pécs - SZTE-Szedeák 110-74.
NKA Universitas Pécs - SZTE-Szedeák 110-74 (27-12, 25-20, 32-16, 26-26)
Bajnokság, 22. forduló
Pécs, Nemzeti Kosárlabda Akadémia Fűzy Ákos Centerpálya
Játékvezetők: Cziffra Csaba Zsolt, Nagy Viktor, Rácz Zsolt Róbert (Balogh László György)
Pécs: Nikolics 15/6, Kovács P. 7/3, Durmo 9/3, Herger -, Manjgafic 18/6. Cs: Walker 22/9, Meleg 19/9, Kerpel-Fronius 6/3, Scherer 6/3, Lados 5/3, Henry 3, Rátgéber -.
Szeged: Balogh 2, Locke 27/3, Bailey 7, Bognár 10, Lake 9. Cs: Zsíros 8/6, Mucza 5, Mayer 4, Cohill 2, Laluska -.