Olimpiai selejtezők: ekkor játszanak kézilabda-válogatottjaink


A Nemzetközi Kézilabda Szövetség elkészítette a márciusi férfi, illetve az áprilisi női olimpiai selejtezők menetrendjét.

A férfiválogatott Tatabányán valamennyi versenynapon a 2. mérkőzésen lép pályára, míg a női nemzeti együttes áprilisban Debrecenben az első két nap az első, a zárónapon a 2. meccsen érdekelt.
Fontos számunkra, hogy végig a saját kezünkben legyen a sorsunk, így örömteli, főként az utolsó napot illetően, hogy a későbbi mérkőzést játszhassuk
– mondta el Chema Rodriguez, a férfiválogatott szövetségi kapitánya, aki hozzátette:
Kétszer is kései mérkőzést játszunk, azonban az első után szünnap következik, míg az utolsó előtt így több lesz a pihenőidőnk, ami szintén nagyon fontos, hiszen négy nap alatt kell három meccsen is helytállnunk. Nem kérdés, nagyon nehéz torna előtt állunk, de a célunk világos: kijutni Párizsba!
Golovin Vlagyimir, a női nemzeti csapat szakvezetője azt emelte ki, hogy
- Nagyon korán kezdjük a selejtezőt, de számunkra kiemelten fontos volt, hogy minél többet pihenhessünk a csütörtöki meccs utáni pénteki, svédek elleni meccsre, így ebből a szempontból számunkra ideális a mérkőzés-beosztás... Minden erőnkkel azon leszünk, hogy megszerezzük a kvalifikációt az olimpiára!
Február 2-án döntött a Nemzetközi Kézilabda Szövetség, hogy március 14. és 17. között Tatabányán rendezik az olimpiai selejtezőtorna magyar érdekeltségű (3-as) csoportját.
Az olimpiai selejtezők menetrendje:
Férfi olimpiai selejtező, Tatabánya
Március 14., csütörtök:
18:30 Norvégia-Portugália
21:00 Magyarország-Tunézia
Március 16., szombat:
17:00 Portugália-Tunézia
19:30 Norvégia-Magyarország
Március 17., vasárnap:
18:30 Tunézia-Norvégia
21:00 Magyarország-Portugália
A nemzetközi szövetség (IHF) december 22-én bejelentett döntése alapján a Főnix Arénában, Debrecenben rendezik április 11-14. között a viadalt, a kvartett első két helyezettje váltja meg repülőjegyét a párizsi ötkarikás játékokra.
Női olimpiai selejtező, Debrecen
Április 11., csütörtök:
15:30 Magyarország-Kamerun
18:00 Svédország-Japán
Április 12., péntek:
18:00 Svédország-Magyarország
20:30 Japán-Kamerun
Április 14., vasárnap:
16:45 Kamerun-Svédország
19:15 Magyarország-Japán
Az olimpiai selejtezőkre a bérletértékesítés a Nemzetközi Kézilabda Szövetséggel történő egyeztetések lezárását követően indulhat. A tervek szerint a tornákra elsőként bérletek kerülnek árusításra, napijegyek a készlet erejétől függően, később válhatnak elérhetővé.