Sport

Már lehet jegyeket igényelni a magyar válogatott Eb meccseire

Már lehet jegyeket igényelni a magyar válogatott Eb meccseire

Kibédi Péter
2023. december 3., vasárnap
Fotó: MTI/MTVA
Már lehet jegyeket igényelni a magyar válogatott Eb meccseire

Egy nappal hamarabb indult a jegyértékesítési folyamat.

Fotó: MTI/MTVA. Budapest, 2023. november 19. A magyar (b) és a montenegrói válogatott a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezõk tizedik, utolsó fordulójában, a G csoportban játszott Magyarország - Montenegró mérkõzés elõtt a budapesti Puskás Arénában 2023. november 19-én. MTI//Kovács Tamás

Az MLSZ illetve a német szövetség korábbi közleményei alapján úgy lehetett tudni, hogy december 4-én indul a jegyértékesítés második szakasza a németországi Európa-bajnokságra. Mint kiderült, az UEFA nem várt hétfőig, a sorsolás és program kialakítása után elérhetővé vált a jegyigénylő felület az európai szövetség honlapján.

 

A jegyeket ebben a körben december 12-én, 14 óráig lehet igényelni az UEFA honlapján – egy személy mérkőzésenként legfeljebb négy darabra pályázhat. A határidő letelte után az európai szövetség kisorsolja, kik azok, akik megvásárolhatják a belépőket, a jelentkezési sorrend nem mérvadó. A szerencséseket legkésőbb 2024. január 31-ig értesítik.

A jegyvásárló felületen a csoportmeccsek mellett az egyenes kieséses szakasz találkozói is elérhetőek. 
  
A jegyek ára 30-tól 1000 euróig terjed – előbbi a csoportszakasz legolcsóbb belépőit jelenti, utóbbi pedig a berlini döntő legdrágább kategóriáját. A szurkolók a stadionok közötti nagy távolságok miatt naponta csak egy mérkőzésre kaphatnak belépőt.

Az Eb június 14-én Münchenben kezdődik a házigazda német válogatott Skócia elleni mérkőzésével, a döntőt Berlinben rendezik július 14-én. A szövetségi és a bajor főváros mellett Dortmund, Düsseldorf, Frankfurt am Main, Gelsenkirchen, Hamburg, Köln, Lipcse és Stuttgart ad otthont a tornának. 

Az első jegyvásárlási kört októberben tartották. A mostani után korlátozott számban még a márciusi pótselejtezők után lesznek elérhetőek belépők, majd az egyenes kieséses szakaszra még az Eb alatt is árulnak jegyeket.

A jegyigénylő felület ide kattintva érhető el. [2]

EB 2024, A MAGYAR VÁLOGATOTT NÉGYESÉNEK PROGRAMJA (A-CSOPORT)
JÚNIUS 14. – NYITÓ MÉRKŐZÉS
21.00: Németország–Skócia, München  
JÚNIUS 15.
15.00: Magyarország–Svájc, Köln

JÚNIUS 19.
18.00: Németország–Magyarország, Stuttgart
21.00: Skócia–Svájc, Köln

JÚNIUS 23.
21.00: Skócia–Magyarország, Stuttgart
21.00: Svájc–Németország, Frankfurt

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.