Sport

Kvótaszerzésben bízik Szegeden a magyar szövetség elnöke

Kvótaszerzésben bízik Szegeden a magyar szövetség elnöke

Olimpiai kvalifikációs Evezős Európa-bajnokságot rendeznek a Maty-éren áprilisban.

2023. december 30., szombat
Kvótaszerzésben bízik Szegeden a magyar szövetség elnöke

"Kvótát kell szereznünk hazai pályán!" - jelentette ki a Magyar Evezős Szövetség (MESZ) elnöke, Cseh Ottó abban az interjúban, amelyet szombaton, 117 nappal az áprilisi, szegedi olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokság előtt tett közzé honlapján a MESZ.

 

 

A sportvezető elmondta: több mint ötven év után láthatnak a nézők felnőtt evezős világversenyt Magyarországon.

A szervezőbizottság Szántó Éva és Pignitzky Borbála vezetésével gőzerővel dolgozik az előkészületeken, szeretnénk maradandó élménnyel megajándékozni a négynapos versenyre kilátogatókat. A Nemzetközi Evezős Szövetség munkatársai az elmúlt időszakban két alkalommal jártak Szegeden, pozitív tapasztalatokkal tértek haza, megállapították, hogy a Szegedi Olimpiai Központ - különösen az elmúlt évek dinamikus fejlesztésének köszönhetően - ideális evezős versenyhelyszín

- fogalmazott Cseh Ottó.

Az elnök szerint az előkészületek terv szerint haladnak, sportszakmai szempontból a legfontosabb cél a kvótaszerzés, emellett szeretnének jó rendezők is lenni, megmutatni az évszázados hagyományokkal rendelkező sportág szépségeit.

Mindenkit szeretnénk viszontlátni április végén, aki valaha evezett Magyarországon, nagyon számítunk a szegediek biztatására és remélem a sportágat még kevésbé ismerők is szép számban látogatnak majd ki a Maty-érre. Számos izgalmas és egyedülálló aktivitással készülünk: lesz egy nagy szurkolói sátor, és az evezős ergométeres diákolimpia döntőjét is a verseny ideje alatt rendezzük meg a parton. Az Európa-bajnokság betétprogramjaként magyar egyetemi nyolcasok sprintversenyen mérhetik össze erejüket.

Arra a kérdésre, hogy a magyar csapat szegedi szereplését illetően mivel lenne elégedett, Cseh Ottó azt válaszolta:

kvótát kell szereznünk hazai pályán! Annál is inkább, mivel a kontinentális kvalifikáción egyszerűbb, mint Luzernben, a végső pótkvalifikációs regattán. A kvótaszerzésre a kétszeres olimpikon Pétervári Molnár Bendegúznak van a legnagyobb esélye férfi egypárevezősben, de látom, a többi versenyszámra aspiráló válogatott versenyzők is tisztességesen és nagy lelkesedéssel készülnek.

A 2023-as idényt értékelve Cseh Ottó a felnőtt válogatott teljesítményét "erős közepesre" osztályozta, az utánpótlásról szólva pedig azt mondta: "vannak kifejezetten tehetséges versenyzőink". Az utóbbi korosztály fejlesztését hivatott támogatni a jövő évben induló Ezüstnégyes program, amelyet a decemberben fogadott el az elnökség.

Az elnök beszélt a MESZ által készített edzői életpályamodell bevezetéséről és a csónakházak fejlesztésének szükségességéről is, ezen belül a pesterzsébeti Sirály Csónakház hasznosításának újragondolásáról.

Az evezés nemcsak a fiatalok sportja, tipikusan élethosszig űzhető sportág, amely egyszerre kőkemény sport, egy életen át tartó élmény. Ebben a közegben a fiatal és az idősebb generáció tanul egymástól, nagy szükségünk van rá ebben a rohanó világban.

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.