Sport

Felemás mérleggel a Szegedi RSE a Kecskemét elleni vereséget követően

Felemás mérleggel a Szegedi RSE a Kecskemét elleni vereséget követően

Hazai pályán maradt alul a szegedi együttes

Tóth Norbert
Szerző: Tóth Norbert
2023. december 4., hétfő
Felemás mérleggel a Szegedi RSE a Kecskemét elleni vereséget követően

A férfi Extraliga 10. fordulójában sorozatban harmadik vereségét szenvedte el a Szegedi RSE. A MAFC elleni hazai, illetve a hibátlan MÁV Előre otthonában elszenvedett vereségeket követően, a Kecskemét is pontokkal a zsebében távozhatott a Tisza partjáról.

Fotó: Kocsis Alíz

 

10 mérkőzést követően 5 győzelem és 5 vereség áll a szegedi együttes neve mellett, ez jelenleg a tabella nyolcadik helyére elengedő.

Háromszettes meccsen kapott ki hazai pályán a Szegedi RSE. A Kecskemét mindhárom játékrészt megnyerve szerezte meg a bajnoki pontokat. Berkes Zoltán csapata egyik szettben sem tudta igazán szoros végjátékra késztetni ellenfelét, 20 pont alatt zártak a hazaiak minden játékrészben. A MÁV Előre ellen elszenvedett 3-0-ás vereség után ismét előfordult, hogy egy szettet sem tudtak megnyerni a szegedi röplabdások.

 

A vendégek vezetőedzője, Deák Márk sokra értékelte a szerzett pontokat.

Gratulálok a srácoknak! Örülök a három pontnak és hogy minden játékosnak tudtam lehetőséget adni.

A Kecskemét a győzelmével növelte a különbséget a tabellán közvetlen egymás mellett álló két csapat között. A Szegedi RSE a következő fordulóban ismét hazai pályán játszik, a Debrecen érkezik Újszegedre vasárnap.

 

Vidux-Szegedi RSE – Kecskeméti RC 0:3 (-19, -18, -17)
Szeged, Városi Sportcsarnok, 82 néző. V.: Árpás, Takács Á.
SZRSE: Piti 7, Bodnár 3, Csányi 4, Kiss G. 1, Sarnyai 4, Durigon Pozzobon 13. Csere: Borsi (liberó), Kasnyik 3, Honti 1. Vezetőedző: Berkes Zoltán
KRC: Balla 2, Kecskeméti 13, Gacs 8, Varga P. 13, Farkas P. 9, Boldizsár 8. Csere: Bogdán, Török Zs. (liberók), Mócza, Török S., Nagy M., Dinnyés. Vezetőedző: Deák Márk

 

Van véleménye Önnek is témában? Várjuk levelét: velemenyszegedma@mediaworks.hu

Borítókép: Kocsis Alíz

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.