Sport

A kupáért a bajnokságban vágott vissza a MAFC a Szegednek

A kupáért a bajnokságban vágott vissza a MAFC a Szegednek

Tóth Norbert
Szerző: Tóth Norbert
2023. november 20., hétfő
A kupáért a bajnokságban vágott vissza a MAFC a Szegednek

A Szegedi RSE az Extraligában nem tudta megismételni a Magyar Kupában aratott csütörtöki győzelmét. Vasárnap hazai pályán fogadta a MAFC-BME együttesét a Szeged az Extraliga 8. fordulójában. 

 

Fotó: Kocsis Alíz

 

5-1-es szériával kezdett a Szegedi RSE, 10 perc után már 9-3-ra állt az első játszma. 16-10-es állásnál másodszor időt kértek a vendégek. Rövidre akarta zárni a szettet a Szeged, de a nagy lendület miatt a hibák felszaporodtak, de így is 25-18-ra hozták az első játékrészt.

Remekül indult a második játszma, gyorsan magához ragadta a Szeged a vezetést, de rövid időn belül 8-8 állt az eredményjelzőn. 15-12-nél viszont már +3 állt a hazai csapat mellett, így időt kértek a vendégek, aminek hatására rendre egyre zárkózott a MAFC. A véghajrá egy vendég ponttal indult, a szegediek a vezetést 23-22-nél szerezték vissza, azonban a szett végén a vendégek örülhettek. 1-1.

Gyorsan pörögtek az események, korán 3-7 állt az eredményjelzőn a harmadik játékrészben. 10-17-nél már elúszni látszott ez a szett is a szegedi gárda számára. Meglepetés nem is történt, 15-25-re nyert a vendég együttes, amely 2-1-re vezetett így.

A fehérmezesek lendületben maradtak, de nem engedte a Szeged kettőnél jobban eltávolodni a vendégeket. Később, 8-5-ös vendég vezetésnél kért időt Berkes Zoltán. A négypontos hátrányát tudta csökkenti a Szegedi RSE, azonban a MAFC nem akarta elengedni előnyét. Egálra 15-15-nél álltak a felek, 2 szépségdíjas pont után már a Szegednél volt az előny, 17-16. Mindössze 18-19-ig, amikor újra átfordult az előny. Volt még döntetlen, azonban amikor 22-22-re állt a játszma, akkor a két további vendég találatot követően nem tudta megállítani a Szeged a MAFC-ot, akik így 3-1-gyel visszavágtak a csütörtöki vereségért.

 

Berkes Zoltán vezetőedző a motivációval és az akarással meg volt elégedve.

Köszönöm a srácoknak, hogy többen betegen is vállalták a találkozót. Úgy mentünk bele ebbe a meccsbe, ahogy azt kell. Azaz fegyelmezetten, betartva azokat az utasításokat, amiket megbeszéltünk. A motivációval és az akarással egyáltalán nem volt baj, viszont a második játszmától sajnos rossz döntéseket hoztunk, amivel a MAFC-ot újra játékba hoztuk, magunkat meg egy picit lehúztuk. Amikor újra elkezdtük betartani a megbeszélteket, akkor már nem találtuk a meccs ritmusát, és pszichésen nem tudtunk visszatalálni a meccsbe. A betegségek a 3. szettben kiütköztek, emiatt például a blokkban sem találtuk a ritmust. Bár kis túlzással földbe döngöltek minket a játszmában, nincs valójában ekkora különbség a két csapat között, de a sok kis apró hibának ez lett a vége. Amire csütörtökön oda tudtunk figyelni, arra most nem. Kiszámítható volt a játékunk, amit ki is használt az ellenfél.

 

Vidux-Szegedi RSE – MAFC-BME 1:3 (25-18, 23-25, 15-25, 22-25)
Férfi Extraliga, alapszakasz, 8. forduló, Szeged, Városi Sportcsarnok, néző: 170. Vezette: Szél, Horváth.
Vidux-Szegedi RSE: Piti, Bodnár, Gönczi, Kiss G., Pozzobon, Csányi. Csere: Borsi (liberó), Polyák (liberó). Kasnyik, Szepesi, Pintér, Honti, Sarnyai, Demcsák. Vezetőedző: Berkes Zoltán. Masszőr: Zana Tamás.
MAFC-BME: Katona, Bandi, Oláh, Reyes, Altunaga, Kocsondi. Csere: Benkő (liberó), Tamási, Zeitler, Balogh, Sárik-Veress. Vezetőedző: Pápai Péter.

 

Szombaton 14 órakor lesz újra pályán a Szegedi RSE, akkor a MÁV Előre vendégekként szerepelnek.


Borítókép: Kocsis Alíz

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.