Hazai horgászvizeken: a "mozgó" államhatár és egy igazi nagyhalas víz, amely nem okoz csalódást

November 18-án indult horgász-cikksorozatunk, amely már harmadik részével érkezik. Alapvetően Csongrád-Csanád vármegye horgászvizeivel, horgászaival, és minden ehhez kapcsolódó témával foglalkozunk a sorozatban. A nyitórészben áttekintően mutattuk be a vármegye kincseit, az előző epizódban pedig részletesebben ismerkedhettek meg olvasóink a Tiszával és annak vármegyénkben lévő holtágaival, hogy miért is rendelkeznek komoly horgászati jelentőséggel. Ezúttal a Maros és a Hármas-Körös folyó halállománya és érdekességei kerülnek terítékre.

A "mozgó" államhatár

A Maros neve első ízben Hérodotosz művében tűnik fel, tehát a folyó már időszámításunk előtt megjelent feljegyzésekben. Jelentősége a későbbi korokban sem kopott meg. 

A Maros alsó szakaszán, egy 18 kilométeres távolságon határfolyó Magyarország és Románia között. Itt úgynevezett „mozgó” az államhatár, ez azt jelenti, hogy minden tizedik évben felmérik a határfolyó medrét, majd a hajózóút középvonalában állapítják meg az államhatárt. 

A vízjárása igen ingadozó, a makói állami vízmércén eddig mért legalacsonyabb érték -113 centiméter volt 2012-ben, a legmagasabb vízállás pedig 625 centimétert mutatott az 1975-ös esztendőben.

A területe 535 hektár, 49,5 folyamkilométer. A 28,4-49,5 folyamkilométer közötti szakasza a határvíz, a korábban említett „mozgó” államhatár. A folyó vármegyénkben lévő szakaszán a vízterület felett a Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége rendelkezik.

Vadregényes, többnyire természetes állapotban fennmaradt ártéri erdeinek értékes a növény- és állatvilága. Ez a terület a Körös–Maros Nemzeti Parkhoz tartoznak, 28,5 km esik védelem alá a magyar oldalon.

Ilyenek például a homoki küllő, selymes durbincs, magyar bucó és a német bucó. Továbbá a védett kőfúró csík, a menyhal és selymes durbincs még gyakori a Marosban. A folyó árterének jellegzetes állata a bánáti csiga.

A Maros partján nagy számban találhatóak fűz-nyár ligetek, bokorfüzesek, gabona- és kapás növények, valamint nádas és mocsári gyomnövények. A folyó partján gyakran fordul elő a közönséges kakaslábfű, a törpepekákás, a hamvas szeder, a subás farkasfog, a farkasalma, a nagy csalán és a tarackbúza is.

Igazi nagyhalas víz

A Hármas-Körös a Sebes-Körös és a Kettős-Körös összefolyásából keletkezik. Az egyetlen beletorkolló jelentősebb vízfolyás a Hortobágy-Berettyó. A folyó Csongrádnál ömlik a Tiszába.

A gátakon kívüli mentetlen oldalon több tucat holtág sorakozik, melyek a folyó egykori kanyarulataiként a 19. századi vízrendezésekkor kerültek leválasztásra. 

A Hármas-Körös jellegzetes vonalát a mesterséges átmetszések és a természetes kanyarulatok váltakozásának folyamatos ismétlődése adja, és bár az igazán legendás horgászhelyszínek ezen utóbbiakhoz köthetők, vannak egyenes szakaszok is, amelyek szintén frekventáltak a horgászok körében.

A horgásztapasztalat kevés eltérést tart számon a halállomány általános alvízi-felvízi faji összetételét illetően, de egyes időszakokban ez jelentős különbséget mutathat az állománynagyságokban.

A legjellemzőbb halfajok, amelyek horogra akadnak a folyó vizében a ponty, harcsa, csuka, süllő, kősüllő, márna, kárász, amur és a keszegfélék. Továbbá fogható menyhal, balin, kecsege és különböző busafajok is.