Sport

Sorozatban negyedik győzelmét aratta az SZTE-Szedeák

Sorozatban negyedik győzelmét aratta az SZTE-Szedeák

Hihetetlen idénykezdet a szegedi kosarasoktól.

2023. november 9., csütörtök
Fotó: IMRE FARAGO
Sorozatban negyedik győzelmét aratta az SZTE-Szedeák

Hat fordulót követően négy győzelemmel és két vereséggel állt az SZTE-Szedeák a találkozót megelőzően. Talán még a legvérmesebb szurkolók se gondolták volna, hogy emellett a nehéz sorsolás mellett pozitív mérleggel áll majd a csapat. Ráadásul lendületben volt a szegedi gárda, hiszen zsinórban aratott három győzelemmel várta a Szolnoki Olajbányászt, amely szintén 4-2-es mérleget tudott felmutatni. Így tehát igazi rangadónak ígérkezett a mérkőzés, ahol a szegedi csapat célja az volt, hogy folytassa győzelmi sorozatát.

 

Fotó: IMRE FARAGO. 

 

Az első feldobást követően Lake kezébe került a labda, aki Bognár Kristófot indította, aki megszerezte a vezetést a szegedi csapatnak. Erre rögtön érkezett a válasz a túloldalon egy tripla formájában. Ezt követően átvette az irányítást a szolnoki csapat és a hazaiaknak kellett zárkózniuk, 4-7-nél viszont fordultak a szerepek. A hazaiak összehoztak egy 9-5-ös futást és ezzel a negyed felénél már 13-12- re a Szedeák vezetett. Ez viszont nem törte meg a vendégeket, akik pontosan és koncentráltan kosárlabdáztak ezzel pedig visszavették a mérkőzés irányítását.  A játékrész utolsó támadását a szolnokiak vezethették, és Eads be is pörkölt egy triplát. Így tehát az első negyedet követően a vendégcsapat vezetett három ponttal.

A második negyedben sokáig lépéselőnyben volt a szolnoki csapat, amely rá tudta erőltetni az akaratát a Szedeákra. Hiába védekezett rendkívül agresszívan a szegedi gárda a vendégek egy-egy extra dobással mindig ki tudtak szabadulni a szorításból. Woolridge és Lake bravúr kosaraival végig ott voltak a hazaiak a Szolnok sarkában. 40-40-nél a vendégek edzőjének időt kellett kérnie, ennek eredménye két gyors szolnoki kosár volt. Erre a hazaiak válasza egy egy 7-0-s futás volt. Egy szolnoki kosár zárta a második játékrészt, 47-46-os állással vonulhattak szünetre a csapatok.

Fotó: IMRE FARAGO. 

 

Hatalmas energiákat mozgósítva jött ki az öltözőből az SZTE-Szedeák a harmadik negyedre. Ennek eredményeképp egy 12-2-es futással lemosták a parkettáról a szolnokiakat akik, nem tudtak mit kezdeni a Szedeák fojtogató védekezésével és agresszív támadójátékával. 59-48 állt az eredményjelzőn. A két tréner az időkéréseivel taktikázott, aminek hol itt hol ott volt látszódott meg pontokban az eredménye.

 A negyed végén hatalmas bravúr kosarakkal egy 17-5-ös futást produkált a Szeged, tizennyolc ponttal vezetett a harmadik negyed végén a Szedeák.

Az utolsó játékrészben sokkal energikusabban kezdett a vendégcsapat, a szolnokiak nagy erőket mozgósítottak a felzárkózás érdekében, és percről perce faragták le a hátrányukat. A szegedi csapatnak nagyon fellazult a védekezése, és rengeteg könnyű kosarat engedélyeztek a vendégeknek. A hazaiaknak a támadójátéka viszont ugyanolyan ellenállhatatlan maradt a negyedik negyedben, mint a korábbiakban ezzel pedig egy darabig tisztes távolságban tudták tartani a szolnokiakat. Viszont az utolsó három percben szemmel láthatóan nagyon elfáradó szegediek védekezését játszi könnyedséggel szedték darabokra a vendégek. Egészen öt pontra zárkóztak, de a szegedi kosarasokat nem tudták megtörni. 

Így tehát 93-86-ra legyőzte a Szolnokot és tovább menetel az SZTE-Szedeák.

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.