Sport

Nagy csatában nyert a Pick Szeged a Fradi ellen

Nagy csatában nyert a Pick Szeged a Fradi ellen

2023. szeptember 8., péntek
Nagy csatában nyert a Pick Szeged a Fradi ellen

Bár szegedi vezetéssel indult a találkozó, a Ferencváros lendült gyorsabban játékba. A Fradi kapujában Győri Kristóf sorozatban fogta a vendégek nem túl életerős próbálkozásait. Körülményesen és pontatlanul támadtak a kékek, így a 12. percben, amikor már hárommal vezettek a zöld-fehérek, időt kellett kérnie Kárpáti Krisztiánnak. (12. perc: 9-6)

Növelni ugyan nem tudta az előnyét a hazai csapat, de viszonylag könnyen tudta tartani azt. Hiába jött vissza rendszeresen egy gólra a Pick, a Fradi higgadt és türelmes játékkal rendre visszaépítette a három gólos előnyét. Ez a forgatókönyv egészen a 27. perc végéig tartott, akkor egy ritmusváltás után előbb egyenlített, majd Szita Zoltán góljával a vezetést is átvette Szeged és ezt némi szerencsével megőrizte a félidő végéig. (I. félidő: 17-18)

Szorosan indult a második játékrész is, de a vezetést nem engedte ki a kezéből a Pick. Ha nem is jól, de az első 30 perchez képest összeszedettebben játszottak a kékek, ez pedig elég volt ahhoz, hogy az előnyt folyamatosan, 1-2 góllal maguknál tartsák. A 47. percben, egy szabálytalanság után a játékvezetők piroslappal kizárták Luka Stepancicot. Az 50. percben viszont két apró figyelmetlenség elég volt ahhoz, hogy a Fradi egyenlíteni tudjon, majd a vezetést is átvették Lékai Máté góljával. Jött is szegedi időkérés. (51. perc: 31-30)

Szoros hajrá kezdődött, nehéz lett volna megtippelni, hogy ki nyeri a mérkőzést. Az 55. percben a zöld-fehérek két hibáját kihasználta a Pick, amivel lélegzetvételnyi előnyhöz jutott, de a Fradi egy pillanatra sem adta fel. Az utolsó perc egyetlen gólos szegedi előnnyel indult, bő félperccel a vége előtt Mario Sostaric talált a kapuba, így már kettővel vezetett a Szeged, azaz a találkozó gyakorlatilag eldőlt. A remekül küzdő Ferencváros ugyan mindent megtett az egyenlítésért, de arra kevés volt már az idő, hogy döntetlenre mentse a meccset. (Vége: 34-36)

FTC-Green Collect-OTP Bank - PICK Szeged  34–36 (17–18)
K&H férfi kézilabda liga, 2. forduló, Budapest, Elek Gyula Aréna, 500 néző. Vezette: Horváth, Marton.
FTC: Győri – Bujdosó 1, Ónodi-Jánoskúti 2, Lékai 9, Debreczeni 1, Nagy B. 10/5, Kovacsics 5. Csere:Borbély (kapus), Mikita, Prainer 1, Füzi 2, Imre 1, Csörgő 1, Balogh  1, Pordán, Bognár. Vezetőedző: Vezetőedző: Pásztor István.
OTP Bank - PICK Szeged: Mikler – Sostaric 7/1, Stepancic 2, Gaber 3, Bánhidi 1, Jelinic 2, Bombac 4. Csere: Imsgard (kapus), Bodó 6, Garciandía 4, Kalaras 2, Szita 1, Martins 1, Szilágyi 1, Frimmel 2. Vezetőedző: Kárpáti Krisztián.
Kiállítás: 10, ill. 8 perc. 
Hétméteres: 6/5, ill. 2/1

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.