Sport

Megszerezte első győzelmét a Szent Mihály

Megszerezte első győzelmét a Szent Mihály

2023. szeptember 2., szombat
Megszerezte első győzelmét a Szent Mihály

Két vereség után Szekésfehérváron szerezte meg első győzelmét a szegedi együttes, méghozzá meggyőző játékkal.

A 30. percben egy szögletet követően született meg az első vendég találat Koszo Sydney révén.

Az 59. percben megfogyatkozott a vendégcsapat: a középpályán egy szabálytalanság után megkapta a második sárgáját, így kiállították Ónodi Vanesszát.Az emberhátrány ellenére is meggyőző volt a KÉSZ-St. Mihály játéka. Az ellenfél ekkor sem tudott helyzeteket kialakítani.

És jött hosszabbítás: Futaki Fruzsina a két belső védő között ütempasszt adott Kzenevicsnek, aki elpasszolta a labdát a kapus mellett, 0–2, beállította a végeredményt.

Végig fegyelmezetten és alázatosan játszott a csapat, gratulálok a lányoknak, nagyon profin lehozták ezt a mérkőzést

mondta Koncz Zsolt, szentmihályi tréner.

Fehérvár FC–KÉSZ-St. Mihály-Szeged 0–2 (0–1)

Simple liga női labdarúgó NB I., 3. forduló. Székesfehérvár, 100 néző. Vezette: Kalmár Petra (Majorné Nagy Petra, Kiss-Szemán Hanna).

Fehérvár: Terestényi – Bognár P., Szehofner, Czvetnics (Kántor, 60.), Szabó E., Szabó B., Földvári, Kozma R., Farkas G., Romanoczki, Simon F. Vezetőedző: Sitku Illés.

KÉSZ. St. Mihály-Szeged: Krstovic – Koszo S., Farkas N., Papp Sz., Micic (Sajti, 89.), Malesevics, Balázs B., Ónodi, Jovanovics (Nagy L., 49.), Suták (Németh Zs., 75.), Trbojevics (Knezevics, 49.). Vezetőedző: Koncz Zsolt. 

Gólszerzők: Koszo (30.), Knezevics (90+2.).

Kiállítva: Ónodi (59.).

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.