Brutálisan bántalmazta feleségét, mégis szabadon engedték a Szeged egykori játékosát


Klara Buntic a horvát Dnevnik.hr-nek adott interjújában részletesen elmesélte, milyen brutális módon bántalmazta férje, a Denis Buntic. Mint azt mi is megírtuk, a Pick Szeged egykori játékosát családi erőszak miatt tartóztatták le a bosnyák Ljubuski városban.
Az egykori horvát válogatott kézilabdázó felesége elmondta, hogy férje évek óta terrorizálta őt, de a péntekihez hasonló brutalitás még nem fordult elő. „Hosszú évek óta szenvedtem tőle, de még soha nem bántott így.
Zúzódások voltak a szemem alatt. Ha nem tudok megszökni, lehet végez velem.
Részeg volt, amikor lehetett, azonnal kiszaladtam a házból” – részletezte a történteket Klara Buntic, aki azt is elmondta, hogy férje rendszeresen drogozott és ivott.
„Becsuktam a szemem, amikor megütött. Nem tudtam megvédeni magam. Mindenhol ütött, a fejem, a hátam” – mesélte, és hozzátette, hogy a bántalmazás ráadásul a kilenc hónapos gyermekük előtt történt.
Az asszony azt mondta, hangfelvétel van arról, amelyen hallani, ahogy férje veri, ő pedig könyörög, hogy hagyja abba. „Az utolsó bántalmazás a hajnalban volt.
Megvert, majd amikor megfordult, valószínűleg valamilyen tárgyat keresett, amivel végezhet velem, de elszaladtam. Ha nem teszem, meghalok.

A barátomat hívtam, elmondtam neki, mi történt. Aztán hívtam a rendőrséget”- részletezte a történteket Klara Buntic.
A rendőrség őrizetbe vette a volt szegedi kézilabdázót, akinek a lakásában egy kisebb hadseregnek elég fegyvert találtak. A felesége azt mondta, hogy fegyverek, pisztolyok, Kalasnyikovok voltak pokrócba csavarva az ágya alatt.
Megdöbbentő, de a történtek ellenére Denis Bunticot a kihallgatás után szabadon engedték, csupán távolságtartási intézkedést hoztak, mely szerint 100 méternél nem mehet közelebb a feleségéhez.
Az asszonyt sokkolta a hír, hogy férjét szabadon engedték a brutális bántalmazás után. Klara Buntic szerint mindez azért lehetséges, mert az anyósa a bíróságon vezető tisztségviselő. Mint mondta, azért állt a nyilvánosság elé, mert eleget hallgatott és a célja, hogy mindenki tudja meg, mit tett vele Denis Buntic.