Sport

Megtört a tízéves átok: a Szeged-Csanád GA parázs és fordulatos meccsen 4-3-ra nyert a Vasas ellen

Megtört a tízéves átok: a Szeged-Csanád GA parázs és fordulatos meccsen 4-3-ra nyert a Vasas ellen

2023. augusztus 5., szombat
Megtört a tízéves átok: a Szeged-Csanád GA parázs és fordulatos meccsen 4-3-ra nyert a Vasas ellen

A találkozó elején a Vasas volt a kezdeményezőbb, azonban az első pár perc után a Szeged-Csanád GA átvette a mérkőzés irányítását, helyzetet dolgozott ki helyzet után. A gyors és pontos labdajáratással sikerült kijátszani hátulról a játékszert és a vendégek védelme mögé kerülni több alkalommal is.

A negyedik helyzetét sikerült kihasználni a hazai csapatnak a 27. percben, egy szépen megkomponált támadás végén. Könczey gyönyörűen forgatta át a játékszert a pálya másik oldalára, a túloldalt kiharcolt labda pedig Óvári Zsolthoz került, aki a körülbelül 14 méterrel lőtt a rövid alsóba. Uram János mozdulni sem tudott a kapuban.

A Vasas még fel sem ocsúdott a bekapott gól után amikor is jött azonnal a következő. Nagyjából 1 percre rá a szegedi letámadás egy magasan szerzett labdát eredményezett. Egy nagyon gyors befejezéssel Papp Áron szemfülesen emelt 17 méterről a kapuba Uram felett. Az állás már 2-0 volt.

Az első fél órát átlépve még egy Prosser kapufa volt hazai odalon, sarokrúgást követően talált be majdnem a hazai kilences. A szegedi jobboldal, a Könczey-Prosser párossal tarthatatlan volt. A félidő végén éledezett az angyalföldi alakulat, Molnárnak kellett egy védést bemutatni Baráth fejese után, majd Novothny Soma fejelt a kapufára pár perccel később. Félidőre maradt a 2-0-ás állás.

A második félidő éles változást hozott, a vendég cserék felrázták az angyalföldi alakulatot. A Vasas beszorította a szegedi csapatot, aminek a 61. percben gól lett az eredménye. A szépítő találatot két cserejátékos hozta össze: Girsik egyik első labdaérintése egy tűpontos beadás volt, amit Radó András 10 méterről fejelt a hálóba.

Egyre több helyzetet dolgozott ki a vendég csapat a gól után is. A 77. percben Radó végzett el szabadrúgást jobb oldalról, Ihrig-Farkast találta meg, aki a védhetetlenül fejelt, labdája a lécről pattant a gólvonal mögé. Kiegyenlített a Vasas ezzel.

A játék menetével ellentétben szerezte meg ismét a vezetést a Szeged-Csanád GA. A 81. percben egy hatalmas kavarodást követően Szilágyi jókor volt ó helyen bekotorta a labdát az üres kapuba 2 méterről. A mérkőzés alapból paprikás hangulatban zajlott, és itt a találat után még inkább elszabadultak az indulatok, lökdösődés alakult ki.

A kedélyek nem hagytak alább, az eső mellett a lapok is záporoztak. A 87. percben egy kemény belépőt követően Szivacski Donát kapta meg a második sárgáját, és jutott a kiállítás sorsára.

A hosszabbítás második percében járt a meccs, amikor egy összerúgást követően a játékvezető a mészpontra mutatott, büntetőt kapott a Vasas. A labda mögé Radó állt, aki 11 méterről nem hibázott, második gólját szerezte az este folyamán. Az állás ismét döntetlen volt, 3-3.

Azonban nem ez volt az utolsó fordulata ennek a parádés találkozónak. A hosszabbítás utolsó előtti percében a csereként beállt Borvető Áron bólintott egy balról érkező beadást követően a hálóba. 4-3!

Ez a találat volt a meccs utolsó fordulata, beállította a végeredményt.

Szeged-Csanád GA - Vasas SC 4-3, tíz év után sikerült nyernie ismét a szegedi csapatnak az angyalföldiek ellen.

Egy ilyen mérkőzés után a győztes fél edzőjének könnyebb megszólalni, jó kedvűen értékelt a szegedi tréner:

Gratulálok a játékosaimnak, egy ekkora klub ellen, mint a Vasas nagy fegyvertény a győzelem. Nehéz meccs volt, nehéz döntéseket kellett meghozni már a találkozó előtt is. Több sérültünk is van a középpályán, egy ilyen minőségi ellenfél ellen annak nyoma van. Büszke vagyok a csapatomra, ahogyan játszottak, amilyen energiával, megérdemelten nyerték meg a meccset. Szurkolóknak külön köszönet, hogy ilyen rossz időben is így szurkoltak. Kérjük a jövőben is támogassák ezt a fiatal csapatot, akkor is álljanak majd mögöttük, mikor kevésbé megy a szekér.

nyilatkozta Aleksandar Stevanovic

Érthető módon a Vasas vezetőedzője csalódott volt a mérkőzés után.

Izgalmas találkozó volt, de nem úgy végződött mint ahogy szerettük volna, ezért mi vagyunk a hibásak. A második félidő alapján azonban nem ezt érdemeltük.

mondta Desits Szilárd

Merkantil Bank Liga, 2. forduló
Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Vasas FC 4–3 (2-0)
Szeged, Szent Gellért Fórum, 2083 néző. Vezette: Pillók Ádám (Vígh-Tarsonyi, Vrbovszki).
Szeged-Csanád GA:Molnár-Farkas – Könczey, Szilágyi, Nagy Zs., Tóth B. – Papp Á. (Gera, 86.), Gajdos, Prosser (Palincsár, 61.). – Nyári (Radics, 69.), Bíró, Óvári (Borvető, 86.).Vezetőedző:Alekszandar Sztevanovics.
Vasas:Uram – Ódor (Ihrig-Farkas, 59.), Szivacski, Baráth B., Deutsch – Urblik (Sztojka, a szünetben), Hidi M. – Faragó (Girsik, 59.)., Holender (Radó, a szünetben), Hinora (Zimonyi, 84.) – Novothny.Vezetőedző:Desits Szilárd.
Gól:Óvári (26.), Papp Á. (28.), Szilágyi (81.), Borvető (90+4.), ill. Radó (61.), Ihrig-Farkas (77.), Radó (90+2., 11-esből).
Kiállítva:Szivacski (87.).

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.