Sport

Ingyenes nevezési lehetőség az SZTE tenisz kupára

Ingyenes nevezési lehetőség az SZTE tenisz kupára

2023. július 20., csütörtök
Ingyenes nevezési lehetőség az SZTE tenisz kupára

A tornán profi és amatőr játékosok egyaránt részt vehetnek, négy kategória közül választhatnak. A SZTE oktatóinak, dolgozóinak, hallgatóinak ingyenes a részvétel. Nyílt egyéni és páros, illetve hobbi egyéni és páros csoportba lehet nevezni.

Azt SZTE korábbi, Nobel-díjas rektorának, Szent-Györgyi Albertnek is az egyik kedvence volt a helyszínül szolgáló Liget Teniszközpont salakos pályája. A kupa az SZTE és a Hajnal Tenisz közötti együttműködés eredményeként valósulhat meg. Ez a kapcsolat évről évre szintet lép, infrastrukturális fejlesztések valósulhattak meg, a hazai bajnokságokat egyetemi teniszcsapatok színesítik.

Ez már a második verseny, ami szorosan kapcsolódik az SZTE-hez. Ősszel rendeztük a Szent-Györgyi Albert kupát, most pedig az SZTE Kupa néven bonyolítjuk le a megmérettetést. Terveink szerint több ilyen és hasonló rendezvény fogja követni a mostaniakat. Szeretnénk a jövőben megrendezni az Egyetemi és Főiskolás Országos versenyt is, ez is az egyetemmel való, hosszútávú stratégiai együttműködés része"

nyilatkozta Hajnal István, a Hajnal Tenisz Iskola névadója és a Sportmánia Közhasznú Egyesület vezetője.

Az SZTE szempontjából is több előnnyel jár az egyesülettel való kapcsolat. A profik tudnak veresenyezni, az edzés lehetősége biztosított, a hallgatók pedig megismerkedhetnek a tenisszel.

A Szent-Györgyi Albert emlékverseny több évtizedre nyúlik vissza, de új lendületet kapott a Hajnal Tenisz Egyesülettel való közös munka során. Tapasztalataink szerint az egyetem polgárai szívesen jönnek ki a ligetben lévő sportkomplexumba, hiszen van olyan professzor, aki több évtizede ide jár, és a hallgatók körében is egyre népszerűbb a sportág, valamint maga az egyetem teniszpályája is"

mondta el Tokodi Margaréta, az SZTE Sportközpont vezetője.

Július 20-ig lehet még nevezni a kupára, olvasható az SZTE oldalán.

Borítókép: SZTE

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.