Felkerült az NB III-ba a Szeged-Csanád GA II.


Ahazai pályán 5-1-es, magabiztosan aratott siker után idegenben 2-2-es döntetlent játszott a Szeged-Csanád GA II. együttese Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő ellen. Az összességében elért 7-3-as eredménnyel pedig Andorka Péter csapata felkerült NB III-ba.
Az első félidő gól nélkül telt el, amely a korábbi fölényes győzelemmel megnyert meccsnek köszönhetően tökéletes volt a szegedieknek. A második félidő már izgalmasabban telt: 68. percben Povázsai sarokrúgására Lestyán Lionel érkezett és csúsztatta a hálóba a labdát. A 69. percben egyből pedig már duplázni is tudtak Kapic Amir góljával.
Gárdony a 84. percben szépített Szellák Soma negyven méterről rúgott góljával, majd a mérkőzés 86. percébenTóth Tibor csúsztatott közvetlen közelről a kapuba, ezzel kiegyenlítve az adott mérkőzést, összességében pedig 4 gólos hátránnyal zárva az osztályozót.