Sport

A beteljesülést jelenti az olimpiai aranyérem Kárász Anna számára

A beteljesülést jelenti az olimpiai aranyérem Kárász Anna számára

2023. április 9., vasárnap
A beteljesülést jelenti az olimpiai aranyérem Kárász Anna számára

A Szegedi Vízisport Egyesület egykori élsportolója, Kárász Anna adott interjút az Indexnek. Ebből kiderül, hosszú idő után először készül igazán a húsvétra.

Kárász Anna néhány hónapja a szegedi Corso Caféban jelentette be, hogy visszavonul az élsportolástól. Az interjúban megemlíti azonban, hogy a kajakozás továbbra is az élete része, naponta lejár eddzeni, és a fiatal sportolók mentális és lelki egészségének megőrzésére dolgoz ki programot az edzőkkel.

A lapnak arról is beszél, hogy élsportolói pályája alatt nem igazán volt alkalma szabadon várni az ünnepeket, húsvéti locsolókat sem nagyon várt, mert eddzenie kellett helyette, ugyanakkor a nagypapájához mindig igyekezett eljutni. Idén azonban volt ideje készülni a húsvétra.

A dunaújvárosi születésű kajakos azt is elárulta a lapnak, hogy Janics Natasát tekinti példaképének, többek között miatta választotta Szegedet egyetemi évei során, hogy minél többet tanulhasson tőle. Nyíltan beszél arról is, hogy sok olyan mélypont volt az életében a sérülései miatt és mentálisan is, amikor csak tudatosan tudta tartani magában a lelkesedés, ugyanakkor sosem mondta magában, hogy nincs visszaút.

Kiemeli, az, hogy nem jutott ki a 2016-os riói olimpiára, nagyon megviselte, ugyanakkor a tokiói olimpián megszerzett aranyérem jelentette számára a beteljesülést.

Kárász Anna kifejtette, szeretné, ha azok az ötletei, amelyeket egyesületi szinten megkezdett, 5-10 év múlva már regionális vagy akár országos szintre emelkednének.

(via Index)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.