Sport

Szegeden is készül a női pólóválogatott

Szegeden is készül a női pólóválogatott

2022. május 11., szerda
Szegeden is készül a női pólóválogatott

Június 6-tól Veszprémben az ausztrálokkal gyakorol közösen pár napot a csapat, ezt követően pedig Szegeden az olimpiai és világbajnok amerikaiakkal edz.

A tokiói olimpián történelmi bronzot szerzett együttes a múlt héten már Székelyföldön edzőtáborozott, az erdélyi látogatás azonban még csak a lelki feltöltődésről, a csapategység erősítéséről szólt, szerdán a Margitszigeten pedig megkezdte az érdemi felkészülést is a válogatott.

Tartalmas, eseménydús hét volt, de a felkészülés lényegi része ma kezdődik

– nyilatkozta a közmédiának Bíró Attila szövetségi kapitány, aki hozzátette, mostantól kezdve három és fél héten keresztül a margitszigeti Széchy Uszodában napi két edzése lesz a csapatnak, a tréningek között pedig szárazföldi és mentális gyakorlatok is szerepelnek majd a programban.

A szakember elmondta, június 6-tól Veszprémben az ausztrálokkal gyakorol közösen pár napot a csapat, ezt követően pedig Szegeden az olimpiai és világbajnok amerikaiakkal edz. Hozzátette, mivel hivatalos meccseket nem játszik már a gárda, így ezeken a tréningeken kell kiharcolnia a játékosoknak a helyüket a keretben.  

(MTI)
Borítókép: Reuters
    

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.