Eldőlt: osztályozóra kényszerül a Szegedi VSE


A Magyar Labdarúgó-szövetség kedden délelőtt elkészítette az NB III-ba jutásért rendezett osztályozó párosítását, eldőlt, hogy a Szegedi VSE osztályozóra kényszerül.
Az SZVSE-Pizzamonster szombaton a Mórahalom felett aratott 3-0-s győzelmével bebiztosította bajnoki címét a Csongrád-Csanád megyei I. osztályban, így a vasutasok izgatottan várhatták a keddi sorsolást.
Fortuna végül nem kedvezett túlságosan a szegedieknek, a sorsolás értelmében a Zalai megyei bajnok, a Technoroll Teskánd testén keresztül vezet az út a harmadosztályba.
Lehetett volna nehezebb is a sorsolásunk, de feljuthattunk volna osztályozó nélkül is. Jelenleg 50 százalék esélyt látok a feljutásra. A következő napokban megpróbáljuk feltérképezni az ellenfelünket, azt tudjuk, hogy van néhány korábbi NB I-es játékosuk, ráadásul komoly háttérrel, stabil szponzorral rendelkeznek
értékelte a sorsolást lapunknak Paksi Péter, a Szegedi VSE vezetőedzője.
A sorsolás abból a szempontból sem túl ideális, hogy a legtávolabbi ellenfelet kapták a szegediek: Teskándra egy 400 kilométeres túra vár rájuk. Paksi ezzel kapcsolatban azt mondta, majd eldől, mennyire előnyös, hogy hazai pályán kezdik a párharcot.
A párharc első mérkőzését június 5-én rendezik meg, a visszavágóra egy héttel később, június 12-én kerül sor.
Kupagyőzelemre készülnek
A kulcsfontosságú osztályozó előtt a Szegedi VSE szerdán a Deszkkel csap össze a Csongrád-Csanád megyei Magyar kupa-döntőjében. – Természetesen meg akarjuk nyerni a kupát, ez nem befolyásolja a felkészülésünket az osztályozóra – szögezte le Paksi Péter.
Az NB III-as osztályozó párosításai:
Szegedi VSE-Pizzamonster (Csongrád-Csanád megye)–Technoroll Teskánd KSE (Zala megye)
Cigánd SE (Borsod-Abaúj-Zemplén megye)–Körösladányi MSK (Békés megye)
Gödöllői SK (Pest megye)–Csornai SE (Győr-Moson-Sopron megye)
Nyíregyháza Spartacus II (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye)–Majosi SE (Tolna megye)
PTE PEAC (Baranya megye)–Zsámbéki SK (Komárom-Esztergom megye)
Balatonlelle SE (Somogy megye)–Bánk-Dalnoki Akadémia (Nógrád megye)
Pénzügyőr SE (Budapest)–Balmazújvárosi FC (Hajdú-Bihar megye)
Osztályozó nélkül feljutott az NB III-ba:
FC Hatvan (Heves megye), Karcagi SE (Jász-Nagykun-Szolnok megye) Móri SE (Fejér megye).