Sport

Veres Amarilla paralimpiai aranyérmes!

Veres Amarilla paralimpiai aranyérmes!

2021. augusztus 26., csütörtök
Veres Amarilla paralimpiai aranyérmes!


A nők A kategóriás küzdelmében - azaz a vívás szempontjából kevésbé sérültek között - Veres a csoportjából simán jutott tovább négy győzelemmel és egy vereséggel, ezzel együtt 16 fős mezőny hiányos 16-os tábláján így is vívnia kellett. Ott előbb az amerikai Shelby Jensent fölényesen verte, majd az orosz Alena Jevdokimovát nagy küzdelemben múlta felül, a fináléért pedig taktikus vívással győzte le a kínai Csing Pient.

A döntőben egy másik kínai vívóval, az öt éve, Rio de Janeiróban háromszoros paralimpiai bajnok Zsung Csinggel mérkőzött. A lendülete nem tört meg az utolsó asszóra sem, mert bár sokáig az ellenfele vezetett, 10-10-nél sikerült egyenlítenie a BVSC-Zugló 28 éves vívójának, aki rögtön ezután azzal került előnybe, hogy Zsung elemelkedett a székből, amiért büntetés járt. A következő akciónál Verest tusát vették el, hasonló okból, így 12-10 helyett 11-11 lett, de a következő találatot megint a magyar párbajtőröző adta, és onnan már csak nőtt a különbség.

A magyarok közül korábban csupán Szekeres Pál tudott győzni kerekesszékes vívásban paralimpián - Barcelonában és Atlantában összesen háromszor -, így Veres Amarilla az első magyar női bajnok.

Veres Amarilla a magyar küldöttség második érmét szerezte Tokióban, szerdán Konkoly Zsófia (S9) második lett 400 méteres gyorsúszásban.

https://szegedma.hu/2021/08/konkoly-zsofiae-az-elso-magyar-erem-a-tokioi-paralimpian

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.